2025.03.22. 16:40
Nem vált be a megígért szlovák tégla, többmilliós lett a kár
A Nagykanizsai Járásbíróság nagyobb kárt okozó csalás bűntettében tárgyal március 27-én.
A vádlottak 2022 márciusában találkoztak egy fonyódi építkezés kivitelezőjével. Az I. rendű vádlott egy kft. ügyvezetőjének, II. rendű társa építési vállalkozónak adta ki magát. Ekkor országszerte építőanyag-hiány volt, a fonyódi építkezés kivitelezője attól tartott, nem tudja teljesíteni a szerződésben foglaltakat. A két férfi, megtévesztetve a sértettet, azt állította: a II. rendű vádlott külföldről is tud építőanyagot szerezni. A vádlottak megegyeztek a kivitelezővel, hogy 3 millió forintért Szlovákiából hoznak be téglát az általa vezetett cégnek. Nem állt szándékukban teljesíteni a vállalást, céljuk a jogtalan haszonszerzés volt. A vádlottak 3 millió forint kárt okoztak a sértettnek, amely az eljárás során nem térült meg.
Elsőfokú nyilvános első tárgyalás, a vádlottak és tanúk kihallgatása várható.