2025.03.18. 15:27
Baleset a 61-esen: a Mercedes árokba lökte az Opelt
Kisbusz és személyautó karambolozott a 61-es főút Nagykanizsa és Pogányszentpéter közötti szakaszán, a 188-as kilométerszelvénynél. Azóta az is kiderült, hogy miként ütköztek a gépjárművek.
Mint írtuk: a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a balesethez a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket.
A balesettel kapcsolatban Czendrei Péter, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, rendőr alezredes elmondta: egy Mercedes típusú furgon Nagykanizsa irányába közlekedett, amikor az egyik kanyarban megcsúszott és nekiütközött a Nagykanizsa felől szabályosan közlekedő Opel Corsa típusú személyképkocsinak. Utóbbi autót a Mercedes az árokba lökte, mely ott még megpördült és végül visszacsapódott az út szélére. A mentők a két sofőrt az előzetes információk szerint vélhetően könnyű sérüléssel szállítottak kórházba. A helyszínelés idején, vagyis jelenleg is rendőri irányítás mellett halad a forgalom.