2025.02.15. 08:00
Felgyújtotta a házat a négyéves kisgyerek, mert nem kapott rétest – gyerekek játszottak a tűzzel

Illusztráció
Forrás: ZH-Archívum
Nagyméretű tűz pusztított 1948 augusztus elején a Nagyrécséhez tartozó Tüskevári-majorban. Khotek István és Berta József istállója és pajtája gyulladt ki, és mire a kanizsai tűzoltók kivonultak, már lángokban álltak a széna- és szalmakazlak. A tüzet csak többórás munkával sikerült eloltani. A vizsgálat kiderítette, hogy a tüzet Berta József négyéves gyermeke okozta, aki rétest kért anyjától, de nem kapott, mert a rétes még meleg volt, ezért a gyermek gyufát lopott a konyhából és meggyújtotta az egyik szénakazlat. A hivatalos kárbecslés szerint mintegy 17 ezer forint kár keletkezett, a lángok martaléka lett 60 mázsa széna, 60 mázsa szalma, 15 mázsa új rozs, 10 mázsa új árpa. A rendőrség folytatta a nyomozást az ügyben, hogy hogyan jutott gyufához a kisgyerek. (Zala, 1948. augusztus 4.)
Egy másik történet: Horváth András hahóti gazda portáján kisgyermekek játszottak, gyertyás körmenetet rendeztek az udvaron. Az egyik ötéves kisfiú a papírba csavart égő gyertyát a pajtába dobta, a tűz leégette a gazda pajtáját, benne a szénával, szekérrel és még néhány gazdasági felszereléssel. A falu összefogott és megtérítették Horváth gazda kárát. (Zala, 1948. november 11.)
Körmenetet játszottak gyerekek Zalaegerszegen is 1948 szeptemberében. Három szalmakazal gyulladt ki a játék miatt. A tüzet kezdetben a vízhiány miatt nem tudták eloltani, ugyanis a gazda nem gondoskodott megfelelő víztárolásról a szérűskertben. De a kivonuló tűzoltóknak sikerült a tüzet lokalizálni. A megtartott vizsgálat kiderítette, hogy Ebedli Kálmán – akinek az udvarán keletkezett a tűz – gyermeke okozta. A gyermek körmenetet játszott barátaival a szalmakazlak körül, és hát egy körmenet semmit sem ér gyertyák nélkül! A gyufát is megtalálták a gyermekeknél. (Zala, 1948. szeptember 19.)