2025.01.14. 15:59
Jogosítvány nélkül vezetve, ittasan okozott balesetet

Forrás: Illusztráció/Shutterstock
Vezetői engedély nélkül közlekedő, ittas járművezető okozott balesetet január 11-én, szombaton 17 óra 35 perckor Rédics külterületén, a 75156 jelű úton. Mint az a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság elmúlt hét végi eseményeket összefoglaló tájékoztatójában szerepel, az említett időpontban egy 69 éves rédicsi férfi közlekedett járművével Rédics felől Tenkehegy irányába, aki járművével áttért a szemközti sávba, s ott összeütközött egy szemből érkező másik személygépkocsival. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, ám a balesetet okozó sofőrről a rendőri intézkedés során kiderült, hogy vezető engedéllyel nem rendelkezett, s mielőtt a volán mögé ült volna, még alkoholt is fogyasztott. A rendőrök ezért a férfit előállították, szabálysértési őrizetbe vették, továbbá eljárást is indítottak ellene engedély nélküli vezetés szabálysértés, valamint ittas járművezetés vétség elkövetése miatt.