Rendőrségi tájékoztató

2025.01.22. 14:54

Lecsaptak a zsaruk Zalában, ittas sofőrt és jogosítvány nélküli autóst is kiszűrtek

Közlekedési szabálysértések elkövetőit szűrték ki kedden a forgalomból a zalai rendőrök. Az ellenőrzések során ittas járművezető, illetve jogosítvány nélkül közlekedő sofőr is fennakadt a rostán.

Minderről a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott ki tájékoztatót. Mint írják: a körzeti megbízottak január 21-én, azaz kedden délelőtt Dióskálon, a Petőfi Sándor utcában állítottak meg egy személygépkocsit. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr vezetői engedélyét korábban ittas járművezetés miatt a bíróság bevonta, az 53 éves helybéli férfi ennek ellenére volán mögé ült, ráadásul a vezetés megkezdése előtt ismét fogyasztott alkoholt. Az ittas járművezetőt emiatt előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

Ittas járművezető
Ittas járművezető ellen is intézkedtek a rendőrök Fotó: Illusztráció

Közigazgatási eljárás

Ugyancsak kedden délelőtt, 10 órakor a 76-os főúton, Zalacsány közelében egy mezőgazdasági eszközöket szállító tehergépkocsit ellenőriztek a járőrök. Az egyenruhások megállapították, hogy a járműszerelvény össztömege 1080 kilogrammal meghaladja a forgalmi engedélyébe bejegyzett maximális értéket. A rendőrök a balesetveszélyes gépkocsi további közlekedését megakadályozták, a járművezetővel szemben pedig közigazgatási eljárást indítottak.

Hamis jogosítvány

A rendőrök egy engedély nélkül vezető személyt is kiszűrtek kedden a forgalomból. Sármellék külterületén ellenőriztek egy magyar honosságú kisteherautót vezető sofőrt, aki szerb vezetői engedélyt adott át az egyenruhásoknak. Az okmányról az ellenőrzés során kiderült, hogy hamis. Az 56 éves gödrei férfi kihallgatásán elmondta, hogy a magyar jogosítványát évekkel korábban bevonták, a külföldi okmányhoz pedig főnöke segítségével 1 millió 200 ezer forintért jutott hozzá. Az elkövetőt szabálysértési őrizetbe vették, illetve közokirat-hamisítás bűntett miatt kihallgatták.

Az ittas járművezető saját magán kívül mást is veszélyeztet

A történtek kapcsán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra figyelmezteti a közlekedőket, hogy a KRESZ rendelkezései szerint járművet csak az vezethet, aki „a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől nincs eltiltva”. Az engedély nélküli vezetés elkövetője elzárással sújtható, így a rendőrhatóság őrizetbe veheti a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásának időpontjáig. Az ittas járművezető pedig nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában