A Zala Vármegyei Főügyészség tájékoztatása

2025.01.31. 13:25

Figyelmetlenségből baleset történt

Figyelmetlenség miatt történt nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó baleset tavaly nyáron Alsónemesapátiban egy üzemcsarnokban. Két férfi dolgozott, akik közül az egyik targoncán ülve követte el a figyelmetlenséget. Hogy pontosan milyet, cikkünkből kiderül.

A figyelmetlenség miatt történt esetről dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta portálunkat. Elmondta: egy Zalaegerszeg környéki kistelepülésen élő 37 éves férfi gépkezelőként dolgozott egy alsónemesapáti üzemben, ahol 2024. augusztus 23-án délelőtt műszakban volt, egy elektromos homlokvillás targoncát vezetett, mellyel kizsaluzni való anyagokat szállított. Haladása során a férfi figyelmetlenségből nem észlelte a munkaterület közelében biztonsági kamerát szerelő munkatársát, a sértettet, aki a targonca holtterébe került, melyet a gépkezelő férfi elmulasztott ellenőrizni.

Figyelmetlenségből baleset: végül megegyeztek a felek.    Fotó: Illusztráció

Figyelmetlenség: elütötte munkatársát

– Emiatt nem megfelelő távolságban haladt el a targoncával a sértett mellett, és jobbra kanyarodása során a targonca jobb hátsó kifordított kerekével nekiütközött a sértett jobb bokájának – folytatta dr. Jánky Judit sajtószóvivő. – A baleset következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset oka az volt, hogy a férfi haladása során kellő körültekintés nélkül közlekedett, amikor nem észlelte a közvetlenül a targonca haladási útvonala mellett álló sértettet, megszegve ezzel a KRESZ-ben foglaltakat.

A felek megállapodtak

Dr. Jánky Judit hozzátette: figyelemmel a férfi büntetlen előéletére, beismerő vallomására, megbánására, az ügy tárgyát képező cselekmény gondatlan jellegére, valamint a sértett hozzájárulására is tekintettel a Zalaegerszegi Járási Ügyészség lehetőséget látott a büntetőeljárás közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésére. A közvetítői eljárás keretében a felek között létrehozott megállapodás révén – mivel a bűncselekmény következményeinek jóvátétele várható és a további büntetőeljárás lefolytatása mellőzhető – a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét elkövető férfi a megállapodásban foglaltak teljesítése esetén mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában