2024.11.23. 19:30
Azt ígérte a feleségnek, a férjnek jobb lesz a börtönben, ha ő közbenjár
Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekményeket tárgyal a Keszthelyi Járásbíróság . A megvalósult csalás többrendbeli.
Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettét és más bűncselekményeket tárgyal a Keszthelyi Járásbíróság november 28-án. A vádlott a vád szerint tehetősnek adta ki magát, embereket tévesztett meg, jobb börtönkörülmények kijárását ígérte pénzért.

Fotó: Illusztráció/ZH
A vád szerint a vádlott 2020 nyarán nem rendelkezett legális jövedelemmel és vagyonnal.
Megélhetését bűncselekmények elkövetésével biztosította.
Többrendbeli csalás
A sértett 2020 augusztusában ismerkedett meg a vádlottal, aki olyan benyomást tett rá, hogy tehetős, Svájcban 2,5 milliárd forint vagyonnal rendelkezik. A két férfi között 2020 októberére jó kapcsolat alakult ki, a vádlott pedig erre hivatkozva gépjármű adásvételre kért és kapott kölcsön a sértettől összesen 456.662 forintot, s azt ígérte 2-3 napon belül visszafizeti.
Ezután a két férfi megállapodott, hogy a vádlott a sértett nevében és javára értékesíti a tulajdonában lévő 120 darab márkás pólót. Azonban miután ez megtörtént, sem a vételárral, sem a pólókkal nem számolt el a sértett felé, 2020 decemberétől pedig elérhetetlenné vált. Az okozott kár 1,4 millió forint.
2020 októberében a férfi egy alsópáhoki sértettnek ajánlotta fel, hogy börtönbe vonult házastársának segítséget nyújt a kedvezőbb fogva tartási körülmények biztosításához, mivel már ő is volt börtönben. Ebbe a nő beleegyezett, majd a vádlott részére több alkalommal összesen 2.9 millió forintot adott át abban a hiszemben, hogy azok a férje érdekében egyedileg felmerült ügyintézéshez és ügyvédi díj megfizetéséhez szükségesek. A vádlott az utolsó összeg átvételét követően elérhetetlenné vált.
A vádlott 2020 őszén egy zalaegerszegi sértettel került kapcsolatba, akit szintén arra hivatkozva tévesztett meg, hogy szabadságvesztését töltő ismerősének ügyvédi közreműködéssel jobb feltételeket tud biztosítani.
A férfi 2020 októbere és decembere között több alkalommal ügyvédi díjakra és egyéb ügyintézési költségekre kért és kapott összesen 500.000 forintot. A vádlott ezután tudomást szerzett arról is, hogy a nő el szeretné adni a személygépkocsiját. A sértett bizalmát kihasználva rávette, hogy adja át részére az autót annak kulcsával és forgalmi engedélyével. 2020. december 21-én a férfi aláíratott a nővel a gépjármű eladásáról egy – részben kitöltetlen – adásvételi szerződést. A vádlott az autón 1,5 millió forintért adott tovább, a vételárral azonban nem számolt el a sértett felé és elérhetetlenné vált. Az okozott kár összesen 2.000.000 forint.
2021 februárjában a vádlott ismét olyan tehetős embernek adta ki magát, aki jelentős vagyonnal rendelkezik. A sértettel jó kapcsolatot kialakítva 7.000.000 forintot kért kölcsön autó vásárlására azzal, hogy azt pár napon belül visszafizeti. Végül összesen 7.344.937 forintot vett át, majd elérhetetlenné vált.
2021 elején a vádlott egy újabb sértettet ejtett tévedésbe: meggyőzte, hogy bízza meg gépjármű vásárlással. A sértett ebbe beleegyezett és aláírt egy dokumentumot, amelyben meghatalmazta a férfit az autó kiválasztására, ajánlat tételére és elfogadására, előleg vagy foglaló megfizetésére. Erre az ügyintézésre hivatkozással a vádlott több részletben összesen 4.760.000 forintot kért és kapott a sértettől, a gépjárművet azonban nem vásárolta meg, egy ideig még hitegette a sértettet, majd elérhetetlenné vált. Az okozott kárból 4.000.000 forintot visszafizetett. Az ügyben elsőfokú nyilvános előkészítő ülésen a vádlott kihallgatása várható.
Csalás:
- tehetősnek adta ki magát
- pénzt csalt ki be nem váltott ígéretekért
- gépkocsit kért kölcsön, eladta
- pénzt kért kölcsön