2024.09.12. 09:01
Vádat emeltek a gyalogost ittasan elgázoló sofőrrel szemben
Súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas állapotban történő bűntette, valamint jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat a zalaegerszegi járási ügyészség egy 28 éves, Budapest környékén élő férfivel szemben, aki 2024 tavaszán ütött el egy gyalogost a Szepetnek és Sormás közötti útszakaszon. Az indítványban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, továbbá a közúti járművezetéstől való eltiltást javasolják.
Illusztráció Forrás: Shutterstock
A Zala Vármegyei Főügyészség tájékoztatója szerint a baleset egy 2023. április 15-én megtartott esküvőt követően történt, amire a vádlott is hivatalos volt. A férfi a szertartás után, 18 óra körüli időpontban, ittas állapotban, engedély nélkül beült az egyik helyi vendég személygépkocsijába, majd azzal egy másik vendég társaságában Szepetnekről a szomszédos Sormásra indult, hogy cigarettát vásároljon magának. Útközben utolért egy előtte haladó, körülbelül 50 km/óra sebességgel közlekedő személygépkocsit, amelynek sofőrje irányjelző használatával az útpadkán tartózkodó két gyalogos kikerülésébe kezdett, s ezért áttért az úttest bal oldalára. A mögötte haladó vádlott viszont jobbról kezdte előzni a személygépkocsit, s ennek során elütötte a gyalogosok egyikét, aki a személygépkocsi motorháztetőjére csapódott, majd a szélvédőn és az utastértető első részén át az út jobb oldala melletti vízelvezető árokba esett. Az elgázolt személy 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott az ittasságából eredő figyelmetlensége miatt nem észlelte jól a forgalmi helyzetet, ezért ütötte el az úttest szélén közlekedő gyalogost. A férfi az alkohol okozta befolyásoltságából eredően kezdte jobbról előzni az előtte haladó járművet, annak ellenére, hogy ennek a manővernek a feltételei nem voltak adottak. Az elől haladó személygépkocsi vezetője ugyanis nem balra kívánt bekanyarodni, hanem az előtte tartózkodó gyalogosok kikerülését végezte. A vádlott így a KRESZ szabályait is megszegte.