2024.09.30. 12:30
Közösségi szolgálat: töltsd a zalai tűzoltókkal!
A közoktatási törvény a középiskolások számára 50 óra közösségi szolgálat teljesítését írja elő az érettségi vizsga előfeltételeként. A fiataloknak három év alatt kell összegyűjteniük az előírt óraszámot, a jogszabály pedig javasolja, hogy ezen időszak alatt minél több területen próbálják ki magukat. Ez nemcsak a tapasztalatszerzést segíti, de később az élet bármely területén felhasználható tudást is biztosít.
A diákok megismerkedhetnek a tűzoltók munkájával is
Fotó: Kozma Zsolt tűzoltó őrmester - Keszthely HTP
A vármegyei katasztrófavédelemnél folyamatosan elérhető a lehetőség, ami biztosítja az előírt ötven óra teljesítését. A szervezet színes és érdekes foglalkozásokat biztosít a fiataloknak, akik az előírt óraszám teljesítése végén úgy kapják kézhez igazoló dokumentumukat, hogy azzal együtt felkészülten, élményekkel gazdagabban térhetnek haza – közölte a katasztrófavédelem.
Mit adnak az őket választó fiataloknak?
- hasznos tudást arról, hogy mi is a katasztrófavédelem, milyen céllal működik, miben segítik a lakosságot – bemutatják például, hogy válhatsz felelős felnőtté
- erősítik az önmentő képességedet, hogy akár szorult helyzetben is gyorsan és ügyesen reagálj
- nem fognak unalmas dolgokkal előállni: megismerkedhetsz a gépeikkel, kipróbálhatod magad, mint tűzoltó
- figyelnek Rád, hiszen rajtad keresztül el tudnak jutni ismerőseidhez, barátaidhoz, családtagjaidhoz is, akiket a náluk kapott tudással immáron te is segíthetsz abban, hogy biztonságban legyenek!
- remélik, hogy olyan élménnyel gazdagodsz, ami miatt később őket választod – csak rajtad múlik!
Keszthelyen a napokban indult a közösségi szolgálat. A Balaton-parti város tűzoltói által tartott foglalkozásokon a diákok alapvető ismereteket kapnak, például arról, hogy történik egy segélyhívás, mi a mente, hol vannak segélyhívó központok, milyen adatokat kérnek tőlük az adatlapra. Megismerkedhetnek a készenléti szolgálat életével, a laktanyákkal, azok technikai felszereltségével és a gépjárművekkel is, de képet kapnak a különböző szakterületek munkájáról, és alapvető tűzvédelmi ismereteket is szerezhetnek.
A tanév első félévében 9 alkalom alatt 25 óra teljesítésére van lehetőség a Keszthelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen, a Keszthelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon, valamint a Zalaszentgróti Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságon.
A keszthelyiek részletes első félévi tervét és időbeosztását, valamint a további fogadó intézmények listáját és a koordináló személyek elérhetőségét ezen a linken lehet megtekinteni.