2024.09.17. 12:30
Építőanyaghiányt kihasználva csapták be a vállalkozót
Építőanyaghiányt kihasználva csapott be két férfit egy vállalkozót, s jutottak 3 millió forint jogtalan haszonhoz. Ellenük a Nagykanizsai Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat.
Fotó: Illusztráció
Erről a Zala Vármegyei Főügyészség adott ki tájékoztatást, melyből kiderül, hogy a 48 éves lőrinci lakosú férfi – I. rendű vádlott – magát egy Kft. ügyvezetőjének kiadva, míg 57 éves, szintén lőrinci lakosú társa magát építési vállalkozónak kiadva 2022 márciusában találkoztak - előzetes megbeszélés alapján - egy Fonyódon folyó építkezés kivitelezőjével. Akkoriban országszerte hiány volt építőanyagokból az Ukrajnában kitört háború miatt, amely helyzet folytán félő volt, hogy az építkezés kivitelezője nem tudja teljesíteni az építési szerződését. A vádlottak ezt a helyzetet kihasználva, azzal tévesztették meg a kivitelezőt, hogy II. rendű vádlott jártas az építőiparban és külföldi építőanyag kereskedőkkel is kapcsolatban áll.
A vádlottak a találkozó során megegyeztek a kivitelezővel, hogy 3 millió forintért téglát adnak el az általa vezetett Kft-nek, melyet Szlovákiából szereznek be, a vádlottaknak azonban a szerződés megkötésekor nem állt szándékában azt teljesíteni, céljuk csak az volt, hogy jogtalan haszonhoz jussanak. Miután a kivitelező által vezetett Kft. számlájáról a vádlottak által megadott számlaszámra megérkezett a 3 millió forint, a vádlottak a pénzt felvették, azonban a szerződést nem teljesítették, a téglát nem szállították le a velük szerződő vállalkozásnak.
A két férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat, melyben pénzbüntetés mellett felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.