Több mint egymillió forinttal károsította meg

2024.09.20. 11:00

Bizalmába férkőzött, majd becsapta a prostituált

Csalás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy magát masszőrként hirdető nő ellen, aki valótlan indokokra hivatkozva vette rá ügyfelét, hogy a részére nyújtson kisebb-nagyobb összegben kölcsönöket.

Korosa Titanilla

A nő több mint egy millió forintot kapott ügyfelétől

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője közölte: az 52 éves nagykanizsai nő egy internetes oldalon hirdette magát masszőrként, azonban a hirdetésre jelentkező vendégkör részére ténylegesen szexuális szolgáltatást nyújtott. A sértett férfi ezen a hirdetési oldalon lépett kapcsolatba a vádlottal, akivel 2018 óta többször is találkoztak a vádlott lakóhelyén, köztük bizalmi viszony alakult ki. Ezt kihasználva a nő különböző, valótlan indokokra hivatkozással rávette a sértettet, hogy a részére nyújtson kisebb-nagyobb összegben kölcsönöket.

2022 tavaszán – amikor a férfi a vádlottnál tartózkodott - a vádlott valótlanul megemlítette neki, hogy édesanyja halála után lezárult a hagyatéki eljárás, és nagy értékű hagyatékból származó összegre jogosult. Ennek alátámasztására egy hitelesnek tűnő, banktól kapott e-mailt is megmutatott a férfinek, valamint egy másik - külföldi földtulajdon utáni éves járadékról szóló - dokumentumot is, amiről azt állította, hogy szintén az örökség része.

Következő találkozás alkalmával a nő ismét szóba hozta az örökséget, és azt hazudta a férfinek, hogy a közjegyzői díjat, és közös költség elmaradását nem tudja befizetni anyagi nehézségei miatt.

A bemutatott dokumentumok alapján a férfi elhitte, hogy a nő egy nagyobb örökség várományosa, ezért 2022 szeptemberében több alkalommal is kölcsönadott a neki különböző összegeket, összesen 1.155.000,- forintot. A nő azt ígérte a férfinek, amint hozzájut az örökséghez, a pénzt visszafizeti, azonban a megjelölt határidőig erre nem került sor, ezért a férfi többször is érdeklődni próbált, de a nő folyamatosan kifogásokkal állt elő, majd elérhetetlenné vált.

A nő édesanyja valójában már évekkel korábban elhunyt, és a vádlott nem volt örökség várományosa, a férfit csupán becsapta, hogy pénzhez juthasson.

A nővel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!