Tevékenységük az adóhatóság megtévesztését szolgálta

2024.09.19. 10:06

900 milliós költségvetési csalás elkövetőinek letartóztatását indítványozza az ügyészség

A Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indítványozza annak a három személynek a letartóztatását, akik 2021 májusától működtettek egy olyan bűnszervezetet, amelynek célja az adótörvények kijátszásával történű anyagi haszonszerzés volt. A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája ma 13.30 órakor fog dönteni az ügyészi indítványról.

Korosa Titanilla

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: L.O.N Dslr Camera

A Zala Vármegyei Főügyészség arról adott tájékoztatást, hogy indítványuk szerint a 48, illetve 68 éves budapesti férfi, és egy 57 éves gyáli nő voltak a bűnszervezet irányítói, akik a bűnös tevékenységükbe bevont személyek által működtetett - hulladékkezelési, -válogatási, valamint takarítási munkálatokra szerződött - gazdasági társaságokból az adótörvények kijátszására egy „számlagyárat” alakítottak ki.

A számlázási láncban szereplő cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, szerepük abban merült ki, hogy a bűnszervezet irányítását a legfelsőbb szinten ellátó budapesti cég névleges ügyvezetője olyan számlákkal tudja a fizetendő általános forgalmi adóját csökkenteni, amelyek adótartalma nem került megfizetésre. A bűnszervezet tevékenysége az adóhatóság megtévesztését szolgálta azáltal is, hogy az abban szereplő gazdasági társaságok önálló működésének a látszatát keltették.

Az egyes feladatkörök, így a számlázás, banki ügyintézések, készpénzfelvétel, adminisztráció, könyvelési feladatok hosszabb időn keresztül, előre meghatározott hierarchikus rendben kerültek felosztásra a bűnszervezet tagjai között.

A fiktív számlákon szereplő szolgáltatások szerződés szerint végzett telephelyi takarításról vagy munkáról szóltak, a gazdasági társaságok közti pénzmozgások havi szinten 100 millió forintos összeggel történtek. A bűnszervezet - a haszonhúzó társaság részéről történt valótlan tartalmú adóbevallások benyújtásával - az adóhatóságot a fizetendő adó tekintetében tévedésbe ejtette, valótlan tartalmú nyilatkozatokat tett, ezáltal a központi költségvetésnek 2021 májusa és 2024 júniusa között összesen 925.002.000 Ft vagyoni hátrányt okozott.

A Zala Vármegyei Főügyészség a bűnszervezet őrizetben lévő három tagjának letartóztatását a szökés elrejtőzés-, a bűnismétlés- és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta. A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája ma 13.30 órakor fog dönteni az ügyészi indítványról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!