2023.09.13. 08:19
Internetes csaló vert át 185 vevőt
Divatcikkek hirdetésével jutott pénzhez a borsodi férfi.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Audio und werbung
Az ügyben nemrég született vádirat, amelyről a dr. Jánky Judit, a megyei főügyészség sajtószóvivője adott ki tájékoztatást. E szerint a borsodi kistelepülésen élő 20 éves férfi 2020 januárjában elhatározta, hogy anyagi helyzetének javítására interneten keresztül, elsősorban fényképek és rövid videók megosztásával népszerű és közkedvelt cipők, ruházati termékek, kiegészítők eladására ad fel hirdetést, bár a termékek valójában nem álltak rendelkezésére. A férfi ily módon akart pénzhez jutni, és ennek érdekében több olyan profilt hozott létre, mely azt a látszatot keltette, hogy a megrendelések teljesítése a közhiteles cégnyilvántartásba hivatalosan bejegyzett cég által működtetett webáruházon keresztül történik. A hirdetésekben szereplő linkre kattintva a megrendelők egy szabályosan működő webáruház látszatát keltő oldalra jutottak, ahol lehetőség volt a termékek típus, márka, méret szerinti kiválasztására. Valójában a férfi a meghirdetett termékek internetes kereskedelmére vonatkozóan engedéllyel nem rendelkezett, a fiókokat és a weboldalakat magánszemélyként üzemeltette. Az eladásra kínált termékeket olyan kedvező áron, illetve vonzó akciókkal kínálta a kereskedelmi forgalomban lévő árakhoz képest, hogy arra minél több megrendelő jelentkezzen, ezáltal a lehető legtöbb bevételhez jusson. A megtévesztett vásárlóktól a férfi a megrendelések visszaigazolását követően minden esetben a saját bankszámlájára kérte előre utalni a termékek vételárát és a csalárd módon megszerzett másfél millió forintot saját céljaira fordította.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a 185 rendbeli csalást beismerő férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett, börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta.