Lakodalomból tűnt el a pénz

2023.09.26. 14:30

Egyetlen nyom se származott a meggyanúsított pincérnőtől

A tettest sem találták meg

Arany Gábor

Ebből a ládikából tűnt el hat boríték 480 ezer forinttal

Fotó: Archív: rendőrség

Ha valakiről elterjed, hogy lopási ügybe keveredett, egy idő után már nem lehet tudni: ő lopott, tőle loptak vagy ott volt ahol loptak. 
A háromból csak egy állítás igaz arra az 51 éves zalaegerszegi asszonyra, aki 11 hónap után kapott elégtételt egy nyomozást megszüntető határozat formájában. 
Annak idején a rendőrségi hírek közé is bekerült, miszerint egy zalacsányi lakodalomban közel félmillió forint tűnt el. A 2022. október 2-ára virradóan történt lopás miatt kihívott rendőrök pedig rövid idő múlva már elvitték az egyik felszolgálót, és azzal gyanúsították meg az 51 éves asszonyt, hogy ő a tettes. Ráadásul a pénz nagy része is előkerült, úgy tűnt, gyorsan sikerült felgöngyölíteni az ügyet. Nem így történt, de ne szaladjunk előre!
-  Sokan ismernek, főállásban eladó voltam egy egerszegi csemegeboltban, és alkalmanként pincérként dolgoztam, eljártam lakodalmakba. Korábban Egerváron is foglalkoztattak, ismerősöm vitt magával aztán Zalacsányba 2022 tavaszán. Addig a szörnyű estéig 19 lakodalomban voltam beugrós felszolgáló _ beszélt az előzményekről a három gyermeket nevelő asszony, aki azért fordult szerkesztőségünkhöz, mert úgy érezte, az elmúlt egy évben a lopási ügy ránehezedett az életére. 
_ Nem szerepelt a nevem a cikkben, mégis a leírt körülmények alapján sokan kapcsolatba hoztak a lopással. Munkahelyet váltottam, de ahová felvettek, onnan pár nap után elküldtek, mert valaki beszámolt a főnökömnek a zalacsányi ügyről. Az az este is nagyon megalázó volt, sok ember forgott a lakodalomban, de csak engem gyanúsítottak, meztelenre vetkőztettek, elvették minden holmimat, a lakásomon házkutatást tartottak _ sorolta.
Az idáig vezető események 2022. október elsején este vették kezdetüket. Az asszony a zalacsányi kastélyban tartott lakodalomban volt beugrós felszolgáló. Kora hajnalban vették észre, hogy a nászajándékba kapott, az ablakpárkányon álló, ház formájú ládikában tartott, pénzzel teli borítékok közül hat eltűnt, a bejelentés szerint 480 ezer forint hiányzott.
A kihívott rendőröknek több tanú arról beszélt, hogy a beugrós felszolgálónő  gyanúsan viselkedett. Volt, aki úgy látta, hosszabb időt töltött a ládika mellett. Más szerint a tálcáját az ablakpárkányra tette, és melléje néhány borítékot, aztán valamit a ruhájába gyűrt, majd sietve távozott. Arra is volt, tanú, aki látta kijönni a mosdóból, ahol aztán a szemetesekben több összetépett borítékot megtaláltak. 

A mosdóból kerültek elő az összetépett borítékok. üdvözlőlapok
Fotó: Archív: rendőrség


Hajnali egy óra tájt tört ki a botrány a lopás miatt. Ezt látva a beugrós pincér megkérte kolléganőjét, hogy a pénzét legyen szíves tegye el, mert nem akarja, hogy nála találják: 420 ezer forintot adott át. A tisztes summa átkerült a másik dolgozóhoz, aki azonban erről beszámolt a rendőröknek. Gyorsan összeállt a kép. 
A pincérnő tagadta a lopást, de elismerte, járt az ablaknál, azonban nem nyúlt a borítékokhoz, a ruhájába pedig nem is rejthette volna feltűnés nélkül azokat, mert feszes sztreccsnadrágban dolgozott. A pénzre is magyarázatot adott.  Aznap a boltból egyből a lakodalomba ment, ezért a napi bevétel nála volt, ezen kívül a három gyerek után a volt élettársától a gyerektartásra, az iskoláztatásra kapott 180 ezer forint, meg az a pénz is, amiből két rollert akart venni a gyerekeknek.
_ Nincs bankszámlám, máskor is előfordult, hogy sok pénz volt nálam, különösen, ha én zártam  boltot. Ezt tudhatták rólam, akikkel dolgoztam. Akkor éjjel azonban nagyon megijedtem, ezért kértem meg a kolléganőmet, tegye el a pénzemet, hát nem volt jó ötlet _ fűzte hozzá.
A kolléganőnek átadott 420 ezer forintot a rendőrök lefoglalták; a hiányzó 60 ezer sorsára sose derült fény. A szemetesekből előkerült tucatnyi boríték-, illetve üdvözlőlapdarab is, azokat vizsgálatra küldték szakértőhöz, akinek a feladata az volt, hogy a papírdarabokon található, azonosításra alkalmas ujj- és tenyérnyomatokat összevesse a beugrós pincérnőtől levett nyomokokkal. (Más személyekkel összefüggésben erre nem került sor.) Nos, az igazságügyi szakértő megállapította, miszerint az  azonosításra alkalmas 31 ujjnyom-,  valamint a 2 tenyérnyomtöredék nem a meggyanúsított pincérnőtől származik.
A nyomozóknak a bolt vezetője, a volt élettárs, valamint a roller eladója is megerősített az asszony által a pénz eredetéről vallottakat. Mindezek alapján az ellene folytatott nyomozást megszüntették, a 420 ezer forintot visszakapta.  Az eltűnt pénz és a tettes nem lett meg.
Most már csak abban bízhat, ahogy a rossz hír gyorsan elterjedt róla, úgy az ártatlanságáról is olyan hamar és mind többen értesülnek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában