Vádat emeltek

2023.06.08. 07:34

Sokat ivott, aztán ütött, rúgott

Eldurvult az italozás, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza az ügyészség

Arany Gábor

Forrás: pexeles.com

Eldurvult az italozás, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza az ügyészség

Keszthely A büntetőeljárásba torkollott történetről dr. Jánky Judit, a vármegyei főügyészség sajtószóvivője adott tájékoztatást. E szerint 2022. október 31-én éjszaka, Keszthelyen, a Pethe Ferenc Kollégium épületében található szórakozóhelyen erősen leittasodott az ügyben vádlottá lett 20 éves helybeli férfi, aki a szórakozóhely bejárata előtt, az utcán vitába került két másik férfivel is, egyiküket két alkalommal arcon ütötte ököllel, majd dulakodni kezdett vele. A megtámadott védelmére kelő másik férfit pedig az agresszíven viselkedő fiatalember félrelökte, és áldozatát újra megütötte, amitől ő a földre esett, ekkor a támadó megrúgta, súlyos sérülést okozva áldozatának.

A Keszthelyi Járási Ügyészség testi sértés bűntette miatt emelt vádat a 20 éves férfivel szemben, melyben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!