Egy hónapon belül háromszor írt

2023.03.14. 14:48

Megtalálták a rendőrök a bombával riogató kamaszt

Megtalálták a rendőrök a bombával riogató kamaszt, 15 éves fiú volt az, aki több zalaegerszegi iskolát is robbantással fenyegetett meg. A rendőrök azonosították, elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.

Arany Gábor

Rendőrségi autó Zalaegerszegen, az Ady-iskola előtt, ahol megint bombariadó volt (korábbi fotó)

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2023. február 7-én indított nyomozást közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az akkor még ismeretlen elkövető egy hónapon belül háromszor küldött fenyegető tartalmú email-üzenetet több zalaegerszegi oktatási intézménynek. Levelében robbantással fenyegetőzött, mellyel a köznyugalmat súlyosan megzavarta. A rendőrök mindhárom alkalommal szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószerkereső kutyák segítségével vizsgálták át az épületeket. A bombariadóval érintett iskolákban gyanús tárgyat vagy robbanószerkezetet nem találtak. A lakosságvédelmi intézkedések mindegyik esetben közel 6000 embert érintettek.

A mindenre kiterjedő, széleskörű nyomozás eredményeként a rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, az egyik érintett iskola 15 éves tanulóját. Kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást a fiú ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Balaicz Zoltán polgármester szintén közzétette közösségi oldalán a hírt. Mint írja: "Nagyon sajnálom, hogy egy tanuló ilyen tettre vetemedett és ezzel félelmet keltett a diákok, a családok és a pedagógusok körében, továbbá több oktatási napot is tönkretett. Ugyanakkor jó jel, hogy a rendőrség és a szakszolgálatok bármilyen hasonló esetben is képesek viszonylag gyorsan felderíteni az elkövető személyét. Azok, akik a köznyugalom súlyos megzavarására alkalmas, hamis bejelentést tesznek, híresztelnek, esetleg azt a látszatot keltik, hogy valamilyen közveszéllyel járó esemény következik be, minősített esetben akár öt évi szabadságvesztésre is számíthatnak. Innentől kezdve a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával folytatja tovább a nyomozást a 15 éves fiú ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd az ügyészség és a bíróság feladata lesz az ügy lezárása, az iskoláink közösségei pedig visszatérhetnek a békés hétköznapok rendjébe."

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában