Közel 25 köbméternyit

2023.01.10. 15:53

Veszélyes hulladékokat gyújtott fel egy türjei férfi

Égetéssel akart megszabadulni a felhalmozott hulladéktól a harmincas éveiben járó türjei férfi, a történtek miatt bíróság fogja felelősségre vonni.

Arany Gábor

Képünk illusztráció!

Fotó: Shutterstock

A megyei főügyészségi sajtószóvivő, dr. Pirger Csaba  közlése szerint az 1985-ben született türjei férfi egy-két év alatt különböző hulladékokat, többek között építési-bontási törmeléket, gumiabroncsokat, gépjárműalkatrészeket, műanyagokat, háztartási hulladékot, kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezéseket, lomokat, fa- és növényi nyesedékeket szerzett be, illetve gyűjtött össze. A közel 25 köbméter hulladékot Türjén, a Széchenyi utcai lakóházánál a burkolatlan, füves, gazos udvaron halmozta fel, illetve elszórva, több kupacban tárolta. A háznál a zöldhatóság, a kormányhivatal hulladékgazdálkodási osztályának munkatársai 2022. február 7-én  helyszíni szemlét tartottak. Ezt követően a férfi elhatározta, hogy a hulladékok egy részétől égetéssel megszabadul, ezért 2022. március 26-án tüzet gyújtott, amit aztán magára hagyott, emiatt a lángok átterjedtek a környezetükben lévő hulladékokra is. A kétszáz négyzetméteres területre átterjedő lángokat végül a zalaszentgróti tűzoltók fékezték meg. A férfi által gyűjtött, tárolt, elégetett anyagok veszélyes hulladéknak minősülnek.
A történtekre tekintettel a Keszthelyi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat  a türjei férfi ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában