Vádemelés

2023.01.09. 17:00

Rongált és őrjöngött a nagykanizsai férfi volt élettársa lakásában

Esernyőt kért, aztán tombolni kezdett a volt élettárs, a történtek miatt nemrég emeltek vádat ellene.

Arany Gábor

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A történet vádlottá lett főszereplője, egy 61 éves nagykanizsai férfi 2022. július 7-én délután megjelent volt élettársa nagykanizsai lakásánál azért, hogy egy esernyőt kérjen.  A nő beleegyezett a kérésbe, és a lakásába beengedte a férfit, aki távozásakor a bejárati ajtó melletti szekrényen észrevette volt élettársa Opel Meriva személygépkocsijának indítókulcsát, amit magához vett. Ezt a nő meglátta, és közölte volt párjával, hogy a lakásból addig nem mehet el, amíg az indítókulcsot vissza nem adja. Ezen szóváltás kerekedett közöttük, a vita hevében a férfi szinte önkívületi állapotba került, kiszórta a nő ruháit a földre, majd törni-zúzni kezdett a lakásban. A képeket levette a falról és földhöz vágta, a törékeny tárgyakat a kezével a földre söpörte, ami nem törött össze, azt megtaposta. A rongálást észlelve a nő a lakásban követni kezdte a férfit, aki ennek során egy ízben mindkét kezével megfogta az asszony nyakát, majd kis erővel, sérülést nem okozva megszorította. A nő emiatt nem követte tovább a volt párját, aki a fürdőszobába ment és az ott  talált tárgyakat is összetörte. A hangzavarra időközben a házban lakók is felfigyeltek, akik az asszony segítségére siettek, az egyik szomszéd még a lakásba is benyitott. Ezt észlelve a férfi az indítókulccsal együtt távozott, majd a parkolóban álló személygépkocsival egy Thúry téri vendéglátóhelyre ment italozni, a járművet a közeli parkolóban állította le, ahol még aznap a rendőrség megtalálta és tulajdonosának visszaadta. A férfi a rombolással 94 ezer forint kárt okozott volt párjának.

A megyei főügyészségi sajtószóvivő, dr. Pirger Csaba közlése szerint a 61 éves férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele és rongálás miatt emelt vádat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!