Mintaanya

2023.01.24. 07:48

Részegen fuvarozta gyermekét, kétszer is beletolatott a mögötte álló autóba

Súlyosan részeg állapotban ült volán mögé és indult útnak gyermekével az a 37 éves nagykanizsai nő, aki hamarosan bíróság előtt felelhet tettéért.

Arany Gábor

Képünk illusztráció!

Forrás: pixabay.com

A vádemelésig jutott történet részleteit dr. Pirger Csaba, a főügyészség sajtószóvivője ismertette. E szerint az 1985-ben született asszony 2022. október 31-én este fél nyolc körül Nagykanizsán a Hevesi Sándor utcában haladt Ford Focus személyautójával, hátul ülésmagasítón foglalt helyet a kislánya. Egy behajtó után az asszony az autóval megállt, hátramenetbe kapcsolt, amit látva a mögötte érkező Ford Mondeo vezetője szintén tolatni kezdett, de a mögötte lévő autó miatt megállni kényszerült, ezért dudálva igyekezett a Focus vezetőjét figyelmeztetni. Hiába, mert kis sebességgel a Mondeónak ütközött a Focus, ami ez után pár métert előre gurult, majd a nő megint tolatni kezdett, és a figyelmeztető hangjelzés ekkor sem hatott, mert megint a Mondeónak hajtott. Személyi sérülés nem történt. Mint kiderült, a Ford Focust vezető nő véralkohol-koncentrációja 3,29 ezrelék volt, ami nála súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat a nő ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!