Büntetőeljárás kerekedett az ügyből

2022.11.25. 10:07

Demens édesanyjával vetetett fel kölcsönt a középkorú férfi

Arany Gábor

A történtekről dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője adott tájékoztatást. E szerint az 1969-ben született nagykanizsai férfi édesanyja 2013-ban költözött be a Kodály utcai nyugdíjasházba, anyagi ügyeit maga intézte, ám 2020 elejére a bankszámláján nem volt felhasználható összeg, a számlához tartozó bankkártyáját már a fia kezelte. A mentális betegséggel huzamosabb ideje küzdő asszony ekkor már középsúlyos szellemi hanyatlásban is szenvedett, ennek egyik tünete a rövidtávú memória károsodása, de gondnokság alá még nem került, ilyen eljárás nem volt folyamatban. 

A fia, aki jelentősebb bevétellel nem rendelkezett, 2020 elején érdeklődött egy pénzügyi szolgáltatótól felvehető kölcsönről, de korábbi meg nem fizetett tartozásai miatt elutasították. Ekkor a férfi kihasználva anyja állapotát, megegyezett vele a kölcsön felvételében, mert ő a nyugdíja alapján hitelképes volt. Ilyen előzményeket követően 2020. január 20-án a férfi kezdeményezésére a pénzintézet üzletkötője felkereste az asszonyt. A szerződéskötéskor a nyugdíjasházi lakás saját tulajdonaként lett megjelölve. A kölcsönszerződés 660 ezer forint tőkeösszegról szólt, amire 99 ezer forint otthoni kihelyezési, illetve 158 ezer forint otthoni szolgáltatási díj is rárakódott. A szerződéskötéskor és pénz átadásakor jelezte a férfi, hogy az esedékes fizetendőket ő fogja rendezni édesanyja nevében. Az asszony még aznap telefonon hívta a pénzintézet ügyfélszolgálatát és cáfolta a kölcsön felvételét. A hívás miatt február 1-jén a pénzintézet kereskedelmi menedzsere felkereste az asszonyt, akivel ott volt a fia. Ezen alkalomkor az asszony a kölcsönszerződés alapján már közel 1,2 millió forint tartozást ismert el nyilatkozatával.

A nemrég vádiratba foglaltak szerint a kanizsai férfi a pénzintézetet megtévesztette a 660 ezer tőkeösszegról szóló kölcsönszerződés megkötésekor. Az anyja a saját céljára nem akart kölcsönt felvenni, betegségéből és állapotából adódóan a szerződést és a törlesztések lényegét már nem volt képes átlátni. A fia a pénzt a saját céljaira kívánta felvenni, miközben tudta, hogy édesanyja nyugdíja a törlesztéshez nem elegendő, ő maga pedig nem kívánta kifizetni az adósságot. Az esedékes részletekért jelentkező üzletkötőt folyamatosan kifogásokkal elutasította, a tartozásból nem fizettek vissza semmit, ily módon 917 ezer forint kár érte a pénzintézetet.

A nagykanizsai nyugdíjasház vezetője 2020 márciusában már a családsegítő központnak is jelezte, hogy az asszonynak több hónapos közmű-, és lakbér-tartozása halmozódott fel. Az anya állapota és pénzügyi helyzete miatt elindult a gondnokság alá helyezési eljárás, ebben március 2020. március 12-én ideiglenes gondnokot rendeltek ki számára. 

A Nagykanizsai Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat az anyja állapotával visszaélő férfi ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában