Őrizetbe vették

2022.09.19. 11:22

Jogsi nélkül kaptak el egy sofőrt a rendőrök Zalaegerszegen

72 órán belül bíróság elé állítják.

police.hu

Forrás: Illusztráció / Fehér Márk

Az egyenruhások 2022. szeptember 18-án 12 óra 10 perc körül Zalaegerszegen, a Balatoni úton intézkedtek egy személyautóval közlekedő férfival szemben. A rendőrök az igazoltatás során megállapították, hogy a 41 éves zalaegerszegi sofőr nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ennek ellenére vett részt járművével a közúti forgalomban.

A sofőr előállítását követően engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a közúti ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a járművezető az általa vezetett, engedélyhez kötött jármű vezetésére  hatósági engedéllyel nem rendelkezik, úgy az egyes szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény értelmében, ezen szabálysértés elkövetése akár hatvan napig történő elzárással, vagy háromszázezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható - írja a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában