Vádemelés

2022.09.28. 15:30

Ingyen szexre akarták kényszeríteni a hévízi nőt

Hévíz Ingyen szexre akarták kényszeríteni a prostituáltat a részeg férfiak, és ettől még az sem tántorította el őket, hogy áldozatuk közben felhívta a rendőrséget.

Arany Gábor

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A megyei főügyészségi sajtószóvivő, dr. Pirger Csaba által ismertetett, nemrég vádemelési jutott történet eseményei 2021. november 12-én késő este zajlottak Hévízen egy Attila utcai lakásban. A történtek idején 19 éves gyergyóremetei férfi, valamint 46 éves győri és 50 éves budapesti társa megegyeztek abban, hogy a fiatalembernek korábban 100 ezer forintért szexuális szolgáltatást nyújtó prostituáltat elhívják a lakásukra, és addig nem engedik onnan el, amíg a pénzt vissza nem adja vagy le nem dolgozza. Telefonos egyeztetéseket követően az éjfél utáni percekben érkezett meg a lakásba a nő, aki közölte, a szolgáltatásért előre kéri a pénzt. Erre a két idősebb, ittas állapotban lévő férfi kijelentette, hogy nem fizetnek, mert a társuktól korábban lenyúlta a 100 ezer forintot, és azt most le kell dolgoznia. Ezt azonban a nő visszautasította, és megpróbált a lakásból kimenni, de a két idősebb férfi az útját állta.   fenyegették, hogy megerőszakolják és reggelig nem mehet haza és behúzták a szobába. Ettől a prostituált megijedt, kiabálni kezdett, megpróbált a szoba nyitott ablakán kiugrani, de visszatartották.  Továbbra is fenyegették, nem álltak el szándékuktól, hiába kérlelte őket, hogy hagyják őt békén. Sikerült közben telefonján felhívni a rendőrségi ügyeletet és segítséget kérni, ám ez sem fékezte meg a trió tagjait, nem engedték ki a lakásból áldozatukat annak ellenére sem, hogy tudták, a nő telefonos kapcsolatban maradt végig a rendőrséggel.  A három férfi ezalatt is többször is megpróbált szexuális céllal közeledni a nőhöz, aki ettől elzárkózott, és szorult helyzetéből végül a háromnegyed egy körül kiérkező rendőrök szabadították ki.

A történtek miatt a Keszthelyi Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntettének kísérletével vádolta meg a három férfit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában