Lezárt ügy

2022.09.24. 10:28

Elhagyta a baleset helyszínét az 55 éves férfi, gyanúsítottként hallgatták ki

Egy ismeretlen személy közlekedett egy személygépjárművel 2021. június 7-én 15 óra 5 perc körül Misefán, Nagykapornak felé.

police.hu

Forrás: police.hu

Amikor az Ország út 23. szám előtti szakaszhoz ért, figyelmetlensége miatt neki ütközött az út szélén várakozó 32 éves nemeshetési nő által vezetett tehergépjárműnek, majd adatai hátrahagyása nélkül elment a helyszínről. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

A megsérült járműben ülő személy látta a balesetet okozó személygépkocsi vezetőjét, továbbá az általa vezetett autó rendszámát, melyet feljegyzett, így a rendőrök rövid időn belül azonosították a balesetet okozó férfit, akiről azt is megállapították, hogy eltiltás hatálya alatt is vezetett.  

A nyomozók a személygépjármű sofőrjét, egy 55 éves szentpéterúri férfit cserbenhagyás vétség, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – közölte a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában