Vádemelés

2022.07.04. 15:32

Molesztálta tanítványát a pusztaszentlászlói gépkocsioktató

A nemrég vádemelés jutott történetről dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője adott tájékoztatást.

Arany Gábor

Forrás: Illusztráció / Pexels

E szerint az 1955-ben született pusztaszentlászlói férfi zalaegerszegi kft. gépjárművezető-szakoktatójaként dolgozott, és e minőségében 2022. február 25-én első vezetésóráját tartotta egy lánynak. Ennek során a fiatal nőnek zavarba ejtő, obszcén, és szexuális tartalmú kijelentéseket tett, így például „biztos benedvesedett”, vagy például „nedves-e már a bugyija”. Ezt követően a nő az oktatótól még egy alkalommal, 2022. március 2-án vett órát, amire az előzmények miatt a barátnőjével együtt érkezett, aki az órán végig a gépjárműben tartózkodott. Ez alkalommal az oktató ismét az első órán elhangzottakhoz hasonló, szemérmetlen és nyíltan szexuális tartalmú megjegyzéseket tett a tanulóra, amit annak barátnője is hallott. A férfi ekkor azt mondta a tanulónak, hogy „nyálazzam meg a bal cicidet, utána meg a jobbikat, utána meg megyünk lejjebb is, jó?.....”. A második órát követően a nő otthagyta a gépjárművezetést oktató iskolát. A férfit a vezetőoktató órákon tanúsított viselkedésével és kijelentéseivel olyan szeméremsértő magatartást tanúsított, amely a nő emberi méltóságát sértette. Erre tekintettel a Zalaegerszegi Járási Ügyészség emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt emelt ellene vádat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!