Baleset

2022.07.27. 08:22

Megcsúszott autójával Alsónemesapáti közelében, majd a napraforgótáblában állt meg

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

ZH

Forrás: police.hu

 

Egy 68 éves zalaegerszegi férfi közlekedett 2022. július 26-án 13 óra 30 perc körül egy személygépkocsival Alsónemesapáti külterületén, a 76-os számú főúton Nagykapornak felől Zalaegerszeg irányába. A 44-es kilométerszelvénynél egy balra ívelő útkanyarulatban megcsúszott, útpadkára sodródott majd egy betonelemekkel bélelt vízelvezető árkon keresztül a napraforgótáblában állt meg. A balesetben személyi sérülés nem történt.

Egy 18 éves Lovásziban élő lány pedig 23 óra 30 perc körül Lentiben a piac irányából közlekedett egy személygépkocsival. Amikor a Deák Ferenc utca kereszteződéséhez ért, megcsúszott és kidöntött egy jelzőtáblát. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el. A zalai rendőrök tizenegy főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt. Olvasható a police.hu-n. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában