31 tő növényt foglaltak le

2022.07.04. 16:00

Étterménél termelt kannabiszt a zalaszentmihályi vendéglős, de lebukott

A nemrég vádiratba foglalt történet szerint az 1982-ben született zalaszentmihályi férfi 2021. év áprilisában szerzett be kannabiszmagokat és azokat egy zalaszentmihályi étteremben műanyag kaspókba elültette.

Arany Gábor

Forrás: Illusztráció / Piqsels

Ezt követően a kikelt, növekedésnek indult 31 tő kannabisznövényt az étterem tetőterében gondozta, tápoldattal öntözte, illetve növénynevelő lámpa segítségével biztosított fejlődésükhöz a megfelelő körülményeket. A rendőrség az étteremben 2021. május 17-én szemlét tartott, ennek során a tetőtér egyik szobájában megtalálták és lefoglalták az ott termesztett 31 tő, legfeljebb 25 centis kannabisznövényeket, valamint az nevelésükhöz használt lámpát. A lefoglalt növények kannabinoid vegyületeket, köztük delta-9-THC-t tartalmaztak, ez pedig kábítószer. A férfi mindezeken túl amfetamint tartalmazó speedport, valamint marihuánát is szerzett be ismeretlen személytől saját használatra, és ezeket el is fogyasztotta, amit az igazságügyi toxikológiai szakértői vélemény is igazolt.

A megyei főügyészségi sajtósszóvivő, dr. Pirger Csaba közlése szerint a Zalaegerszegi Járási Ügyészség termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat a zalaszentmihályi férfi ellen.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában