Falkidőlésekhez, de balesethez is riasztották őket

2022.06.23. 08:49

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak az éjszakai vihar Zalában

Hatalmas vihar tombolt a szerdáról, csütörtökre virradó éjszaka. Az esőzés mellett rengeteg gondot okozott az erős szél is.

KATVÉD

Forrás: Lukács Adrián (BM OKF, Vál ÖTP)

Csütörtökön éjféltől reggel nyolc óráig összesen 17 riasztás érkezett a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére a megyén átvonuló viharos időjárással összefüggésben. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók két helyszínen dolgoznak a megyeszékhelyen, vízeltávolításoknál, míg Hahót-Fakospusztán a pacsai és zalaegerszegi tűzoltók dolgoznak faeltávolításnál - írja honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az éjszaka folyamán, éjfél után néhány perccel Söjtörön tizenöt méter magas fa dőlt kerítésre és egy családi ház udvarába, a Dózsa György utcában. A fa több vezetéket is magával rántott, egy távközlési oszlopot pedig kettétört. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók azután, hogy az áramszolgáltató áramtalanította a vezetéket, létraszer segítségével eltávolították a fát. Szintén a település közelében az úttestre dőlt egy hatméteres fa a 7536-os úton, amelyet a  zalaegerszegi hivatásos tűzoltók távolították el motoros láncfűrésszel.  

Sínekre borult egy fa Gelsén, a Dózsa György utcában. A pacsai hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók eltávolították a fát. 

A heves esőzés miatt vízzel telítődött egy családi ház udvara, a víz pedig már a lakásba is befolyt Zalaegerszegen, a Rákóczi utcában. A város hivatásos tűzoltói az áramtalanítás után szivattyúval eltávolították a vizet az udvarból és a lakásból.

Hajnali 1 óra után a viharos idő miatt letört faágak képeztek forgalmi akadályt a 6805-ös úton, Nemesvid térségében. A zalakarosi hivatásos tűzoltók eltávolították a fadarabokat.

Hajnali fél 2 óra tájékába negyven centiméteren állt a víz egy mélygarázsban Zalaegerszegen, a Bíró Márton utcában. A város hivatásos tűzoltói az áramtalanítást követően szivattyúval távolították el a felgyülemlett mennyiséget.

Lentiben a heves esőzés miatt ötven centiméteres magasságban állt a víz egy épületben, a Petőfi úton. A város hivatásos tűzoltói szivattyúval távolították el a vizet.

Villanyvezetékre esett és a közlekedést veszélyeztette egy tíz méter hosszú faág Tekenyén, a Móri utcában. A zalaszentgróti önkormányzati tűzoltók az áramszolgáltató kiérkezése után eltávolította a faágat.

Tízméteres fa dőlt az úttestre Nagykanizsán, az Ady Endre utcában. A forgalmi akadályt a város hivatásos tűzoltói szüntették meg motoros láncfűrésszel.

Fa dőlt az úttestre Zalaszabaron, a Deák Ferenc utcában. A zalakarosi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel szüntették meg a forgalmi akadályt. Hasonló eset történt Rédics külterületén, amikor tizenöt méter magas fa dőlt az úttestre. A forgalmi akadályt a lenti hivatásos tűzoltók szüntették meg. Miháldon szintén kidőlt fa okozott gondot, a 6817-es úton. Itt a helyi önkéntes tűzoltók szüntették meg a forgalmi akadályt motoros láncfűrésszel.

Árokba csúszott egy személyautó a 7410-es úton, Sárhida közelében. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók kivontatták a járművet az árokból, amely folytatni tudta útját.

Villanyvezetékre esett egy diófa ága Zalakomárban, az Erzsébet utcában. A zalakarosi hivatásos tűzoltók a faágat eltávolították.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!