Cserbenhagyás

2022.06.21. 15:00

Balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről a zalaegerszegi férfi

A vádirat szerint a fiatal zalaegerszegi férfi 2021. július 26.-án 15 óra 35 perc körül a 75-ös számú főúton közlekedett Pölöske felől Zalaszentmihály irányába.

zaol.hu

Forrás: Illusztráció: Fehér Márk/zaol.hu

Forrás: Illusztráció: Fehér Márk/zaol.hu

A főúton egy enyhén jobbra ívelő kanyarban figyelmetlenségből áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Vele szemben haladt egy szabályosan közlekedő férfi az általa vezetett autóval, melyben egy kisfiút, valamint a hátsó ülésen további kettő személyt is utazott. Utóbbi észlelte, hogy a másik férfi áttért az ő forgalmi sávjába, a frontális ütközés elkerülése végett fénykürttel és dudálással jelzett, valamint a saját gépkocsijával letért jobbra, az úttest mellett található kavicsos, füves útpadkára és vízelvezető árokba. A zalaegerszegi férfi is észlelte a kialakult veszélyhelyzetet, kocsiját jobbra kormányozta vissza a saját forgalmi sávja felé; így a két jármű ütközés nélkül el tudott haladni egymás mellett. 

Az elhaladást követően szabályosan közlekedő férfi visszakormányozta járművét az úttestre, azonban elveszítette uralmát a személygépkocsi felett, és átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd vízelvezető árokba,  a tetőlemezére borulva állt meg. 

A baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, koponyazúzódást és nyaki gerinc rándulását. A baleset következtében a gyermek is nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A másik sofőr ugyan észlelte az általa okozott veszélyhelyzetet, mégis elhajtott a baleset helyszínéről Zalaszentmihály felé.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a vádlott, mint visszaeső ellen segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vádat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!