Iszik és vezet?

2022.05.18. 12:56

Nagy problémát okoz Zalában az ittas vezetés

Bár mindenki előtt ismert, hogy ittas állapotban tilos járművet vezetni, úgy tűnik ez sokakat nem tart vissza.

Arany Gábor

Forrás: Illusztráció / Pexels

Erről tanúskodik, hogy rendszeresen kapunk tájékoztatást ilyen esetekről. A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közlése szerint rövid időn belül 17 személy ellen emeltek vádat ittas járművezetés miatt.

Néhány az esetekből. Egy 24 éves faddi férfi 2021. október 23-án két liter sör és egy liter bor elfogyasztása után Kányaváron és környékén furikázott többször is rendszám nélküli Ford gépkocsival. Tette ezt annak ellenére, hogy sosem volt jogosítványa, és engedély nélküli járművezetés miatt 2022. január végéig ettől el is tiltotta a bíróság.

A másik esetben, ez év március 15-én kora reggel a nagykanizsai Rozgonyi utcában állítottak meg a rendőrök egy Mini Cooper típusú autót. Mint kiderült, az gépkocsit vezető 31 éves helybeli férfi ittas volt, és erről tudott utasa, egy 23 éves kanizsai nő, az autó tulajdonosa, hiszen korábban együtt poharazgattak egy szórakozóhelyen, és onnan távozva kérte meg társát, hogy üljön a volán mögé. Erre tekintettel  ellene járművezetés tiltott átengedése miatt emeltek vádat.

Előfordult, hogy balesetet okozott a részeg sofőr. Egy 45 éves galamboki férfi közepes fokú ittassága dacára útnak indult Ford Transit teherautóval 2022. február 15-én késő délelőtt. A 7-es főút és a 6832-es számú mellékút kereszteződésébe a stoptábla ellenére behajtott, és nekiütközött a főúton érkező Ford Fusion személyautó oldalának. A balesetben mindkét járművezető könnyű sérülést szenvedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában