Helyi kék hírek

2022.03.17. 10:25

Utcán molesztált fiatal nőket az orosztonyi kamasz, ügyében nemrég született vádirat

A 2003-ban született orosztonyi fiút 2019-ben vették állami nevelésbe, és ekkor került a kalocsai gyermekotthonba, ahonnan azonban rendszeresen megszökött.

Arany Gábor

Ilyen előzmények után 2021. szeptember 13-án este nyolc óra tájt Nagykanizsán a Balatoni úton bukkant fel. Nyomába szegődött egy nőnek, aki hatéves kisfiával hazafelé igyekezett. A kamasz az asszonyt utolérve hátulról átkarolt, majd megfogta fenekét, nemi szervét, aztán elfutott. Három nappal később reggel a nagykanizsai vasútállomás környékén jelent meg, és “tudatmódosító szerektől befolyásolt állapotban” elindult a belvárosba. Fél nyolc körül  a Kodály Zoltán utcai játszótér mellett figyelt fel egy kislányra, aki mellé érve hátulról a kamasz szó nélkül megemelte a lány hátizsákját, majd megfogta a fenekét és a derekát. A lány ijedtében elszaladt. Pár perccel később már a  Liszt Ferenc utca felé tartott a fiú, aki egy szemből érkező lány útját állta, amit megismételt, mert a lány kikerülte volna, amikor pedig egymás mellé értek, hirtelen mozdulattal a lány nemi szervéhez nyúlt.

 

Megrémült áldozata ekkor elfutott. Nem sok idő elteltével már  Hevesi úton gyalogolt a fiú, követve egy 16 éves lányt. A gyorsétterem elé érve  – amikor a lány megpróbálta őt előre engedni – hátulról megfogta a lány nadrágját és le akarta róla rángatni, de nem járt sikerrel, ezért a lány nemi szervéhez nyúlt. A megtámadottat a barátnője húzta el a fiútól, aki a táskájánál megragadva próbálta visszatartani áldozatát, de sikertelenül, ezért elfutott.  Még fél kilenc sem volt, amikor az orosztonyi kamasz a Kazanlak körúton újabb nő nyomába szegődött, majd amikor utolérte, a földre húzta, lefogta, a ruhán keresztül fogdosta a mellét, a nemi szervét, sőt a ruhája alá benyúlva is tette ezt, hiába kérlelte áldozata, hogy engedje el. Végül a nő kiabálására érkezett segítség, amire elmenekült a kamasz, aki a sorozatot azzal zárta, hogy nem sokkal odébb a Kazanlak körúton többek szeme láttára letolta a nadrágját, nemi szervét mutogatta és önkielégítést végzett.

 

A megyei főügyészség  sajtószóvivője, dr.Pirger Csaba közlése szerint a Zalaegerszegi Járási Ügyészség 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak kísérlete, valamint szexuális erőszak és szeméremsértés, illetve  háromrendbeli emberi méltóságot sértő szeméremsértés miatt emelt vádat a kamasz ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!