Frissen Zalából

2022.03.07. 09:47

Árokba csúszott egy autó a 7-es főúton Sormás és Eszteregnye között

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában kettő könnyű sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

police.hu

Forrás: police..hu

Egy 21 éves tótszentmártoni férfi közlekedett egy személygépjárművel 2022. március 4-én, 20 óra 40 perc körül a 7-es számú főúton, Sormás irányából Eszteregnye felé, amikor a 215-ös kilométerszelvénynél a menetiránya szerinti jobb oldalról egy őz ugrott ki elé az útra. A sofőr, hogy elkerülje az ütközést, félre rántotta a kormányt, azonban a kikerülési manőver során járművével megcsúszott, és a menetiránya szerinti jobb oldali füves vízelvezető árokba sodródott. A baleset során a jobb első ülésen utazó 21 éves nagykanizsai nő megsérült, a személyautóban anyagi kár keletkezett.

 

A szolgálatban lévő állomány huszonegy személyt fogott el, akik közül tizenegy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy főt pedig az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök huszonegy főt állítottak elő, közülük tízet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!