Vádemelés

2022.02.28. 14:41

Pornográf képeket zsarolt ki egy 13 éves kislánytól a zalaegerszegi férfi

Gyereklánytól zsarolt ki pornográf felvételeket a fiatal férfi.

Arany Gábor

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba által ismertetett történet vádlottá lett főszereplője, egy 21 éves zalaegerszegi fiatalember 2020 júniusában az interneten ismerkedett meg egy 13. életévét májusban betöltött lánnyal. A férfi a Kovács Peti néven létrehozott instagram fiókján keresztül több üzenetet is küldött, amelyekben azt kérte a lánytól, hogy meztelen fényképeket csináljon magáról, és azokat küldje el neki. A lány eleinte elutasította a kéréseket, majd végül ennek  eleget téve több meztelen, a nemi szervét és a melleit is fedetlenül láttató fényképfelvételt készített, majd elküldte a férfinak, aki a pornográf fényképfelvételeket a telefonjára lementette.

 

 

A férfi miután megkapta a meztelen fényképeket, a kiskorú lányt az Instagram alkalmazáson át megfenyegette,  miszerint a meztelen fotókat továbbküldi másoknak, így a lány ismerőseinek is, ha nem teljesíti azon kérését, hogy meztelenül önkielégítést, illetve más szexuális cselekményeket végezzen. A férfi a fenyegetéssel a nemi vágyának felkeltése, illetve kielégítése végett vette rá erre. A lány csak azért tett ennek eleget, mert félt attól, hogy a férfi beváltja a fenyegetését és a meztelen képeket másoknak is megküldi.

 

 

Pár nappal később, 2020. július 10-én a férfi ismét kapcsolatba lépett áldozatával  az Instagramon keresztül, és újabb fenyegetéssel rávette arra, hogy  újra hasonló dolgokat műveljen előtte miközben videochaten figyeli. A kamasz ismételten csak azért teljesítette a kéréseket, mert félt attól, hogy a férfi beváltja a fenyegetését és a róla korábban készült meztelen képeket másoknak is megküldi.

 

 

 

A fiatal férfi ellen az egerszegi járási ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel megszerzésével és tartásával elkövetett gyermekpornográfia, valamint tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette miatt emelt vádat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában