Frissen Zalából

2022.01.17. 09:53

Vízelvezető árokba csúszott egy autó vasárnap a 76-os úton

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában egy könnyű sérüléssel és tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

police.hu

Forrás: police.hu

Egy 20 éves pálmajori férfi közlekedett személyautóval 2022. január 16-án 19 óra körül a 76-os számú főúton Zalaegerszeg felől Körmend irányába, amikor a 73-as kilométerszelvényhez ért, egy jobbra ívelő útkanyarulatban megcsúszott, letért az úttestről és a jobb oldali vízelvezető árok oldalának ütközött, majd megpördült, végül ellentétes irányba fordulva állt meg. A balesetben a gépkocsiban utazó 18 éves somogysárdi férfi megsérült.

Forrás: police.hu

A szolgálatban lévő állomány tizenhárom főt fogott el, akik közül nyolc személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök tizennégy főt állítottak elő, köztük egy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt – írja a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában