Frissen Zalából

2022.01.25. 08:30

Tetejére borulva állt meg egy autó Alibánfa és Zalaszentiván között

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

police.hu

Forrás: police.hu

Egy 20 éves Lentiben élő nő közlekedett egy személygépjárművel 2021. január 24-én 7 óra körül a 7328-as számú úton, Alibánfa felől Zalaszentiván irányába, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban a padkára hajtott, megcsúszott, megpördült, és a jobb oldali rézsűn lesodródva a tetőszerkezetére borulva állt meg. Személyi sérülés nem történt.

 

Egy 30 éves berettyóújfalui férfi közlekedett 19 óra 20 perckor egy gépjárművel Keszthelyen a Vásár téren, a Csapás utca irányából. Amikor a Lovassy Sándor utca és Rákóczi tér kereszteződéséhez ért, úgy kezdte meg a kanyarodást a Tapolcai útra, hogy nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó 48 éves hévízi férfi által vezetett személygépkocsinak, és összeütköztek. A balesetben személyi sérülés nem történt.

Forrás: police.hu

A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt – közölte a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!