Frissen Zalából

2022.01.17. 15:08

Életet mentett Letenyén az érzékelő

Vasárnap délelőtt érkezett jelzés a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére, miszerint egy letenyei, Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásban megszólalt a szén-monoxid-érzékelő. A tulajdonos – nagyon helyesen – egyből ablakot nyitott és értesítette a tűzoltókat. A letenyei hivatásos tűzoltók kiérkezés után visszaállították az eredeti állapotokat a lakás konyhájában, ahol két, nyílt égésterű gázkészülék is üzemelt. A mérések kimutatták a mérgező gáz jelenlétét, így elmondható, hogy ismét életet mentett az érzékelő!

KATVED

Forrás: Pexels.hu

Forrás: Pexels.hu

Ahogy az eset is mutatja, azokban az ingatlanokban, ahol van szén-monoxid-érzékelő, ott nagyobb biztonságban van az emberi élet, ezért a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is azt kéri a lakosoktól, hogy szerezzenek be egyet, vagy akár többet is az életmentő készülékből. Pár ezer forintért már biztonságban tudhatjuk magunkat! 

 

A fűtési szezonban általános jelenség, hogy emelkedik a szén-monoxiddal kapcsolatos riasztások száma. Köztudott, hogy a szén-monoxid a lakás légterébe a kéményen keresztül, vagy a tüzelőberendezésen keresztül kerülhet. A nem megfelelően működő kéményből az égéstermék visszaáramlik a lakásba, míg a nem kellően tömör kályhákból, kandallókból, füstcsövekből, az elszennyeződött fürdőszobai átfolyós vízmelegítőkből akár közvetlenül is juthat a lakótérbe. A nyílt égésterű és kéménybe nem kötött, valamint a nyílt égésterű és kéménybe kötött gázkészülékek működésük során a helyiség levegőjét használják.

 

E készülékek számára működésük időtartama alatt folyamatosan biztosítani kell az égéshez szükséges levegő utánpótlását, ami a modern, fokozott légzárású nyílászárók esetén csak megfelelően kiszámított méretű, le nem zárt szellőztetőfelülettel oldható meg. Erről azonban nagyon sokan megfeledkeznek, így sodorva veszélybe magukat. Érdemes odafigyelni arra tehát, hogy a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők számára biztosítani kell a levegő-utánpótlást! Általános tévhit, hogy elég kinyitni az ajtót vagy az ablakot. Ez nem elég, egy résszellőzőt kell beszereltetni az ablakba, ajtókba. A szellőzőnyílásokat tilos letakarni, vagy átépítésnél megszüntetni! Tévhit abban bízni, hogy házi kedvencünk előre jelzi számunkra a mérgező gáz jelenlétét a lakásban!

 

Egy-egy ilyen készülék évente több száz ember életét menti meg Magyarországon, így Zalában is. Ahogy a letenyei eset is mutatja, bármelyik készülékünk meghibásodhat, ha új, ha régi. Ezért amellett, hogy beszerzünk egy életmentő készüléket, évente legalább egyszer, de ha szükségét érezzük, inkább többször vizsgáltassuk meg berendezéseinket szakemberrel! - írja a KATVED. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!