Frissen Zalából

2022.01.21. 12:00

Átalakított autóval közlekedett egy férfi Zalaszentgróton, búcsút inthetett a forgalmi engedélyének

police.hu

Forrás: police.hu

A Zala megyei rendőrök 2022. január 15-én délután, Zalaszentgróton megállítottak egy gépjárművel közlekedő 21 éves férfit, mivel a hátsó hatósági jelzése olyan mértékben volt koszos, hogy a rendszám karakterei nehezen voltak kivehetőek, valamint a hátsó lámpák sötétítve voltak. Az egyenruhások a járművet megvizsgálták, azon több átalakítást találtak, mind a motortérben, mind a kipufogó rendszerben, valamint a hátsó lámpákon, illetőleg a jármű nem a gyári rugókkal volt szerelve. Az autó forgalmi engedélyében átalakításról nem volt bejegyzés, valamint a sofőr az általa eszközölt változtatásokról műbizonylatokat sem tudott bemutatni – közölte a police.hu.

Forrás: police.hu

Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy a gépjárművet több ponton engedély nélkül átalakították és úgy vettek részt vele a közúti forgalomba, ezért a forgalmi engedélyét a helyszínen elvették és a jármű műszaki felülvizsgálatát kezdeményezték.

Forrás: police.hu

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés résztvevőire veszélyt jelentő, jogellenes átalakításokra, és az ilyen jellegű gépjárművekre.

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában