Frissen Zalából

2021.12.29. 13:18

Testvérére próbálta kenni a csokilopást a tófeji kamasz, de lebukott

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közlése szerint a 17 éves tófeji fiatalember ez év augusztus 12-én a Zalaegerszegen a Batthyány Lajos utcai áruházban öt darab csokoládét a ruházatába rejtett, és az üzletből a közel nyolcszáz forintot érő portékával fizetés nélkül kívánt távozni.

Arany Gábor

Forrás: Illusztráció / pexels.com

Ez azonban nem sikerült, mert a biztonsági őr észrevette a lopást, a fiút feltartóztatta és a biztonsági helyiségbe kísérte, ahol az adatait rögzítette, egyidejűleg értesítette a rendőrséget. A kamasz mind a biztonsági őr, mind a kiérkező rendőrök előtt azt állította, hogy személyazonosító okmány nincs nála, ezért adatait bemondása alapján rögzítették, azonban a fiú nem a saját, hanem testvére nevét és személyi adatait közölte. A rendőr járőrök ezt követően a fiú előállításáról döntöttek, előtte részleges, szúró-vágó eszközökre is kiterjedően átvizsgálták a ruházatát, majd a rendőrkapitányságra beszállítását követően további, immár mindenre kiterjedő ruházat és csomagátvizsgálás során övtáskája belső zsebében megtalálták személyi igazolványát, így személyazonosságát kétséget kizáróan meg tudták állapítani.


Az egerszegi járási Ügyészség szabálysértésre vonatkozó hamis vád vétsége miatt emelt vádat a kamasz ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában