Frissen Zalából

2021.12.08. 14:01

Se pénz, se munka – büntetőeljárás indult egy zalaboldogfai kőműves ellen

Elfogyott a pénz, a munka nem készült el, a mester ellen büntetőeljárás indult.

Arany Gábor

A nemrég vádiratba foglalt történet szerint a 43 éves zalaboldogfai férfi tavaly májusban vállalta el és egy novai családi ház felújítását, új kerítés építését, új járda és rézsűkő lerakását. A szóbeli megállapodás alapján 2,6 millió forintot kért a munkáért, előlegként egymilliót vett át, majd az ebből megvásárolt anyagokat a helyszínre szállította, és május második felében megkezdte a munkát, általában hétvégeken és eleinte többedmagával.

Június 6-án a szóbeli megállapodásról írás született, ebben a munka várható befejezéseként a kezdéstől számított egy hónapot kötöttek ki. A szerződéskötéskor a mester – azért, hogy a szükséges építőanyag már mielőbb a helyszínen legyen – anyagvásárlásra további egymillió forintot kért és vett át. Ebből azonban anyagot egyáltalán nem vásárolt. A munka intenzitása is csökkent, július közepéig a korábban megvett anyagokat felhasználva hétvégente egy napon dolgozott a kőműves, ez után családi okokra, munkahelyi elfoglaltságra hivatkozással többet nem jelent meg. Megbízója ezt megelégelve augusztus végén közölte vele, másik kőművest keres a munka befejezésére, és felszólította a pénzzel való elszámolásra, de erre nem került sor. Mint kiderült, a kőműves a június 6-án anyagvásárlásra átvett egymillió forintot a saját céljaira fordította.

A Lenti Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat, közölte a megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában