Frissen Zalából

2021.12.21. 13:20

Marihuánát termesztett, de kokainnal és amfetaminnal is kereskedett egy zalaegerszegi férfi

Termelte, eladta, fogyasztotta a kábítószert a fiatal férfi, a büntetőügyében nemrég készült el a vádirat.

Arany Gábor

Forrás: pixabay.com

Ennek részleteit ismertetve dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség szóvivője közölte, hogy a most 25 éves zalaegerszegi férfi 2019 közepétől fogott a kannabisz termesztésébe. Ezen kívül amfetamint, kokaint szerzett be saját célra, illetve értékesítésre. Tartott mindez idén április 29-én estig, mert akkor a megyeszékhelyen a Balatoni úton rendőri ellenőrzésre megállították azt a BMW 325i típusú autót, amiben utasként foglalt helyet. A rendőrök átvizsgálták az ő holmiját is, és  a hátizsákjában kábítószert, 78 gramm fehér port, 913 gramm növényi törmeléket, valamint 664 ezer forintot találtak. Ezt követően a nyomozók a fiatal férfi zalalövői, Budafai úti családi házát keresték fel, ott a pincében 221 tő kannabisz növényt,  valamit a termesztéshez, gondozáshoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Mint kiderült, a férfi Zalaegerszegen a Rövid-Jánka-hegyen a hétvégi házánál is termesztett hasiskendert, itt 39 tövet foglaltak le a rendőrök. 

 

A növényeket a barátjával közösen gondozták, a termést megfelezték egymás között. Mindezeken túl a fiatal férfi által használt Landorhegyi úti lakásban további 232 gramm növényi törmeléket, valamint szárított gombát, tablettákat találtak és foglaltak le a rendőrök.

A vádirat megállapítása szerint a férfi a lebukását megelőző két évben  rendszeresen adott el marihuánát grammonként 3 ezer forintért. Ezen kívül legalább hat alkalommal értékesített amfetamintartalmú speedport, ezekből 300 ezer forintot meghaladó bevétele volt. A férfi a kábítószer értékesítéséből tartotta fenn magát, a nála lefoglalt ecstasyt, marihuánát, kokaint is el akart adni.

A vegyész szakértő véleménye szerint a lefoglalt kábítószerek mért és becsült hatóanyaga a jelentős mennyiség alsó határát meghaladja.

A férfi ellen a megyei főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában