Frissen Zalából

2021.12.22. 17:43

Ittas vezetés és cserbenhagyás miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi és egy bögötei férfi ellen

Ittasan ültek volán mögé, balesetet okoztak, majd a segítségnyújtás szándéka nélkül elhajtottak a helyszínről.

Arany Gábor

Két ilyen ügy miatt indított büntetőeljárásban született vádirat nemrég. Egy 74 éves zalaegerszegi férfi ez év május 24-én dél körül közepesen ittas állapotban ült volán mögé, személygépkocsijával a megyeszékhelyen a Kazinczy téren tartott a Balatoni út irányából Rákóczi út felé a külső sávban, amikor az előtte haladó személygépkocsi forgalmi okból lassított. Ezt azonban az idős férfi ittassága miatt későn észlelte, majd a baleset elkerülése érdekében balra, a belső sáv felé kormányzott, átlépve a forgalmi sávokat elválasztó záróvonalat is, de közben gépkocsija elejével másik autó lökhárítójának nekiütközött. Ekkor a balesetben vétlen autós az úttest jobb szélére húzódott és megállt. Személyi sérülés nem történt, de ennek lehetősége fennállt. Idős férfi szintén megállt gépkocsijával, de nem szállt ki, és meg se próbált meggyőződni arról, hogy a balesetben bárki megsérült-e, vagy segítségnyújtásra szorul-e, hanem rögvest fogta magát és a Rákóczi utca irányában elhajtott. Mint nem sokkal később a rendőri intézkedéskor kiderült, az idős sofőr vérében a balesetkor 1,68 g/l és 1,78 g/l közötti –  azaz közepes fokú – alkoholkoncentráció volt.


A másik közlekedési baleset ez év június 12-én kora délután történt. Egy 65 éves bögötei férfi fél egy körüli időben jelentős mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után ittas állapotban vezette  személygépkocsiját a 7337-es számú mellékúton Gógánfa felől a 7331-es számú út felé tartva.  A két út kereszteződéséhez érve a férfi  állapota miatt figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, és úgy kanyarodott ki balra, Türje irányába, hogy közben nem adott elsőbbséget a 7331-es úton Jánosháza felől szintén Türje irányába haladó, szabályosan közlekedő, 29 éves tabi férfi  tehergépkocsinak, és emiatt az útkereszteződésben a személyautó a tehergépkocsi bal oldalának ütközött.  Ennek erejére jellemző volt, hogy a személygépkocsi jobb első lámpateste, a motorháztető kitámasztója, a jobb első kerekének dísztárcsája, a jármű első lökhárítója a rendszámtáblával együtt, valamint több kisebb egyéb alkatrésze az ütközéskor leszakadt és az úttesten szétszóródott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, de fennállt ennek lehetősége, és a baleset következtében mindkét járműben anyagi kár keletkezett.  A baleset után a két vezető megállt járművével. Ekkor azonban a bögötei férfi nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében valaki megsérült-e, illetve segítségnyújtásra szorul-e, hanem kiszállt a gépkocsijából, annak roncsolódásait röviden megvizsgálta, majd visszaült a járműbe és elhajtott. A rendőrök pár órával később a Szajki-tavaknál találták meg a balesetet okozó 65 éves bögötei férfit, majd ezt követően  előállították, a vizsgálat szerint a férfi vérében a baleset idején 4,15 – 4,62 ezrelék  nagyon súlyos fokú –  alkoholkoncentráció  volt.


A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közlése szerint a mindkét esetben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat.

 

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában