Frissen Zalából

2021.11.23. 17:50

Emberkereskedelem miatt ítéltek szabadságvesztésre egy zalai párt

Emberkereskedelem miatt jogerősen két és fél, illetve két év szabadságvesztésre ítéltek egy zalai párt, mert egy náluk élő, korlátozottan cselekvőképes lány prostitúciós tevékenységét szervezték meg harmadik társuk segítségével – közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a Pécsi Ítélőtábla döntéséről kedden az MTI-t.

MTI

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vádhatóság közleménye szerint a Zala megyei településen élő, munkahellyel nem rendelkező, szociális segélyben részesülő párnál 2017-től lakott életvitelszerűen a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló lány.

A szállásadók rendszeresen, haszonszerzési céllal segítették a lány prostitúciós tevékenységét azzal, hogy szolgáltatásait férfiak részére ajánlották, hirdették és a sértettet az együttlétek – esetenként külföldi – helyszíneire – szállították. A lány ügyfeleinek közvetítésében egy harmadik vádlott is közreműködött.

A bíróság a sértettet befogadó párt folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem miatt két és fél, illetve két év szabadságvesztésre ítélte. A harmadik vádlott másfél év felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Az ítélet mindhárom vádlott esetében jogerős.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában