Frissen Zalából

2021.10.19. 18:10

Nem enyhül a vadveszély! Több baleset is történt a zalai utakon, mutatjuk

Az elmúlt napokban jelentős számú vadgázolás történt.

police.hu

Fotó: police.hu

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kéri a járművezetők fokozott figyelmét és körültekintését a közutakon, tekintettel arra, hogy a hétvége során számos esetben történt vad által okozott közlekedési baleset a megye illetékességi területén.

2021. október 15-én a kora esti órákban egy Zalaegerszeg felől Egervár irányába haladó személygépkocsi közlekedett a 74-es főúton, amikor haladása során az erdőből egy szarvasbika ugrott gépházának tetejére. Még aznap, nem sokkal este nyolc óra előtt Bak és Sárhida közötti útszakaszon a megyeszékhely irányába tartó személyautó elé féktávolságon belül ugrott ki egy őz. A sofőr fékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést, a járműve elejével az őznek ütközött, ami elpusztult. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett, az őz a helyszínen elpusztult.

Fotó: police.hu

2021. október 16-án nem sokkal éjfél után a 75-ös számú főúton, Pacsa és Zalaaapáti között közlekedő személyautó útját keresztezte féktávolságon belül egy szarvas. A sofőr vészfékezése és kitérő manővere ellenére sem tudta elkerülni az ütközést, ezért a járműve elejével a szarvasnak ütközött. A jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett, a gépkocsiban anyagi kár keletkezett. Az esti órákban a 71-es főúton Vonyarcvashegy felől Balatongyörök irányába közlekedő személyautó oldalának ütközött egy mezőgazdasági területről kifutó vaddisznó. Aznap este nem sokkal később Keszthely irányából a 76-os főút felé tartott egy személyautó, amikor bal oldalának nekiugrott egy szarvas. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Fotó: police.hu

2021. október 17-én éjszaka közlekedett Garabonc irányából Nagyrada felé személyautóval egy 27 éves nagyradai lakos, amikor egy szarvastehén futott ki az úttestre, amelyet az autója elejével elütött. A vad a helyszínen elpusztult. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Fotó: police.hu

2021. október 18-án a reggeli órákban a 74-es számú főúton Egervár irányából Zalaegerszeg felé közlekedő személygépkocsi elé ugrott ki egy őz, melyet a jármű fékezése ellenére elütött a bal elejével. A baleset során személyi sérülés nem történt, a vad a helyszínen elpusztult. Aznap kora este a 75-ös számú főútón közlekedő személygépkocsit is baleset ért, amikor kifutott elé egy őz, amit fékezése ellenére a jármű elejével elcsapott. Az őz a helyszínen elpusztult, a járműben anyagi kár keletkezett. A baleset során személyi sérülés nem történt – írja a police.hu.

Fotó: police.hu

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai a vadbalesetek megelőzése érdekében:

  • A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnia. Ha lakott területen kívül 90 helyett csak 80 km/h sebességgel megy, jóval több ideje lesz reagálnia egy hirtelen felbukkanó vadra.
  • Kapcsolja fel a távolsági fényszórót! Így nagyobb területet láthat át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolja le a reflektort!
  • Tartson nagyobb követési távolságot!
  • A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek. Ha vadat lát, lassítson!
  • Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődve közlekednek.
  • Lakott területen belül is találkozhatunk őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
  • Vészfékezzen, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé! Adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az állatot! Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
  • Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot lát az úton, hívja a 112-es segélyhívó számot! Ne próbálja meg lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.
  • Az elpusztult állatot ne vigye magával, mert az lopásnak számít!
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában