Frissen Zalából

2021.10.11. 13:09

Egy nap alatt két ittas vezetőt is kiszűrtek a rendőrök Nagykanizsán

Befejezték az ügyek vizsgálatát.

police.hu

Fotó: police.hu

Nagykanizsán, a Tripammer Gyula utcában 2021. szeptember 2-án reggel 8 óra 3 perckor közlekedett egy 58 éves helyi férfi a Papp Simon sétány irányába az általa vezetett tehergépkocsival, amikor a rendőrök ellenőrzés céljából megállították, és vele szemben alkoholszondás ellenőrzést végeztek, mely során az alkoholteszter készülék pozitív értéket mutatott. Ezt követően a férfit a helyszínen elfogták, majd a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították.

Az egyenruhások még aznap 19 órakor a Csengery úti gyalog- és kerékpárúton ellenőrzés alá vontak egy segédmotoros kerékpárral közlekedő 43 éves helyi lakost. Az igazoltatás során a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak a gépjárművezetővel szemben, ami pozitív értéket jelzett, ezért mintavétel céljából a férfit előállították.

Mindkét sofőrt járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyekben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – közölte a police.hu.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!