Frissen Zalából

2021.09.15. 14:28

Kirabolta, bántalmazta és akarata ellenére Zalába vitte korábbi jótevőjét az örömlány

Elrabolták, 15 ezer euró fejében engedték szabadon az osztrák férfit. Három bűncselekmény miatt is felelnie kell.

kisalfold.hu

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A nő örömlányként ismerkedett meg az osztrák férfival, akinek a lakásában ingyen lakhatott, emellett a megélhetése finanszírozására négy alkalommal összesen 8.900.000 forintot kapott kölcsön. Amikor a férfi nem támogatta tovább, újabb összegeket követelt – írja a Kisalföld.

A nő még 2018 őszén találkozót beszélt meg az osztrák férfival, hogy pénzt szerezzen tőle. Egy győri bevásárlóközpont parkolójában találkoztak, ahová a nő az élettársával érkezett. A férfit beültették az autóba és akarata ellenére egy Zala megyei településre vitték. Az út során bántalmazták, nem engedték az autóból kiszállni, a telefonját összetörték. A faluba érve késsel fenyegették, 5 millió forintot követeltek tőle, majd elvették 40.000 forintját. Akkor engedték el, amikor felajánlotta, hogy kifizet nekik 15.000 eurót. Amire sor is került, másnap és harmadnap Sopronban, illetőleg Győrben adta át két részletben a pénzt – idézte fel dr. Takács Péter, Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész.

A nővel és jelenleg is szabadságvesztés büntetését töltő élettársával szemben az ügyészség három bűncselekmény miatt emelt vádat: felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és aljas célból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntett miatt – mondta dr. Takács Péter.

A nyomozást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!