Frissen Zalából

2021.06.08. 14:30

Rács mögött a keszthelyi késelők

A bíróság kedden letartóztatásba helyezte azt a két férfit, aki múlt pénteken délután a Helikon Hotel felújításán dolgozó munkásokra támadt Keszthelyen, mert egyikük két nappal korábban a hotel közelében az utcán sétáló barátnőik után kiabált.

Arany Gábor

Ezen akkor csak szóváltás kerekedett, de a két fiatal _ 23 és 20 éves _ keszthelyi férfi bosszút akart állni a sérelemért, kiderítették, hol laknak az Ózdról érkezett munkások, és pénteken délután megjelentek a Kastély utcai szállásuknál. Ott a munkások főnökének elmondták sérelmüket, majd kést rántottak és rátámadtak a lányok után kiabáló férfira, aki menekülés közben elesett, ekkor kapott szúrást a combjába, súlyos sérülést szenvedett.

Munkatársai védekezésképpen téglával dobálták a két keszthelyi fiatalt, akik rövid időre távoztak, majd az utcáról már kerékkulccsal, farúddal felfegyverkezve tértek vissza, és akkor a megtámadott munkással épp a kórházba induló férfinak estek neki. Az autónál álló férfit kerékkulccsal, farúddal ütötték, csípőjénél, mellkasán megszúrták, életveszélyesen megsebesítették. A továbbiaknak ez vetett véget, hogy a támadók meghallották a közeledő szirénaszót és elmenekültek. Másnap délután Zalakomárban fogták el őket a rendőrök.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közlése szerint emberölés kísérlete miatt indult eljárás a két férfi ellen, és letartóztatásukat a megyei főügyészség indítványára az egerszegi járásbíróság nyomozási bírója kedden elrendelte.

Kapcsolódó tartalom:

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/megkeseltek-ket-ferfit-keszthelyen-egyikuk-sulyosan-masikuk-eletveszelyesen-megserult-5283442/

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!