Frissen Zalából

2021.05.19. 19:50

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a szombathelyi csecsemő halálával kapcsolatban

Ahogy beszámoltunk róla, szombaton délelőtt egy csecsemő holttestét találták az egyik Barátság utcai négyemeletes társasház egyik lakásában.

Tersztyánszky Krisztina/vaol.hu

Fotó: Cseh Gábor

Szombaton reggel hét óra körül a mentők egy nőt szállítottak el a lakásból, majd később bűnügyi helyszínelők nyomokat rögzítettek a lakásban, később pedig a halottszállítók egy kisgyermek holttestét vitték el.

A vaol.hu az esemény harmadnapján próbált közelebbi információkat szerezni az esetről. Egy magát megnevezni nem kívánó informátor szerint a gyermek az éjszaka folyamán a lakásban születhetett, ám a szülés közben komplikációk léphettek fel, ami miatt a gyermek elhalálozott. A nőt a házból elszállító mentőszolgálat nem kívánt nyilatkozni, a folyamatban levő rendőrségi nyomozásra hivatkozva. A szülés tényét azonban valószínűsíti a Markusovszky kórháztól kapott szűkszavú tájékoztatás, hogy a nőt a szülészetre szállították be, ahol szülés utáni ellátásban részesült. Vasi kollégáink érdeklődtek a védőnői szolgálatnál is, ahol szintén azt a választ kapták, hogy személyiségi jogok miatt nem adhatnak tájékoztatást arról, hogy az illető hölgy megjelent-e nőgyógyásznál, és így látókörébe került-e a terhesgondozásnak, illetve a védőnői hálózatnak, vagy sem. Egy megkérdezett szakember az ügytől függetlenül arról tájékoztatott: előfordul, hogy egy kismama valamiért nincs tudatában a várandósságának vagy éppen el akarja titkolni azt, s ebben az esetben a terhesség külső jelei sem mutatkoznak annyira szembeötlően az asszonyon.

Fotó: Cseh Gábor

A házban élő szomszédok szerint a fiatal pár kevésbé kapcsolódott bele a lakóközösség életébe, nem sokat tudtak róluk. Kedves nőnek ismerték a pár hölgytagját, aki kerékpárral járt dolgozni, és nem is látszott rajta, hogy terhes.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság – amely bűntetőeljárásban vizsgálja az eset körülményeit – a vaol.hu újabb megkeresésére azt válaszolta, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel jelenleg nem áll módjukban bővebb információt adni az esetről.

Előzmény:

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/kisbaba-holttestet-talaltak-meg-egy-szombathelyi-lakasban-5214844/?fbclid=IwAR0KWL2Y4fuKWktKULFYtIZarlHVmBVJDNh4vGpnCZ2a9KAMaaSkSyBtHmY

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában