Frissen Zalából

2021.04.30. 07:00

Hitelszövetkezeti per, nyáron folytatódik

Nem ismerték el bűnösségüket a Széchenyi Hitelszövetkezet hűtlen kezeléssel vádolt tisztségviselői.

Arany Gábor

Fotó: pixabay.com

Ez az ügyben eddig tartott két előkészítő ülés eredménye. Ezek után a büntetőperben június végén várható az első tárgyalási nap, derül ki az egerszegi törvényszék által kiadott tájékoztatásból.

Az ügyészség álláspontja szerint több százmillió forintos kárt okozott a hitelszövetkezetnek az a nyolc vádlott, akit a február 17-én és április 28-án tartott előkészítő ülésen hallgattak meg, többségüket videókapcsolaton keresztül.

Az egykori Zala, majd egyesülést követően 2003-tól Széchenyi István Hitelszövetkezet igazgatóságának és egyben cenzúrabizottságának tagjait azzal vádolta meg a Zala Megyei Főügyészség, hogy 2012-ben és 2013-ban a hitelkihelyezésekkel kapcsolatban megszegték vagyonkezelői kötelezettségüket, és ezzel 500 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.

A vádiratba foglalt hét eset jellemzője, hogy a hitelek kihelyezésekor nem az elvárható gondossággal jártak el, nem hitelképes vállalkozásoknak nyújtottak kölcsönöket, amelyekhez fedezet nem volt elegendő. Emiatt folyamatossá vált a vagyonvesztés a hitelszövetkezetnél, amelynek saját tőkéje a jegyzett tőke alá csökkent, annak körülbelül harmadát érte el.

A döntéseket az elnökből, az ügyvezetőből és egy hitelszövetkezeti dolgozóból, ez esetben a lenti fiók volt vezetőjéből álló cenzúrabizottság terjesztette az igazgatóság elé.

A zalaegerszegi székhelyű hitelszövetkezet igazgatósági elnöke 2009 júliusától az Állam­adósság-kezelő Központ vezérigazgatói posztját 2011–2014 között betöltő Töröcskei István volt, ő az ügy másodrendű vádlottja. Őrá és az ügyben elsőrendű vádlott B. Lajosnéra, a hitelszövetkezet akkori ügyvezetőjére az ügyészség két év hat hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Ez arra az esetre vonatkozik, ha beismerik a bűnösségüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról. További hat vádlott esetében pedig 18–24 havi, végrehajtásában négy-öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a főügyészség.

A zalaegerszegi székhelyű, a fővárosban és a Dunántúlon nyolc fiókot fenntartó, közel 10 ezer tagot számláló Széchenyi István Hitelszövetkezet működési területét elsősorban Zala megye és környéke jelentette. Ez az állapot 2014 novemberéig tartott, amikor a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a hitelszövetkezet működési engedélyét, és felügyeleti biztosokat rendelt ki az intézményhez, majd a következő hónapban elkezdődött a Széchenyi felszámolása.

A februári előkészítő ülésen három vádlott jelent meg személyesen, a többiek az internet segítségével kapcsolódtak be, köztük a volt elnök és az ügyvezető is. A hetven­oldalas vádirat rövid ismertetése után az elsőként meghallgatott B. Lajosné dr. Gergye Tamás bíró kérdésére nem ismerte el bűnösségét, és nem kívánt vallomást tenni. Hasonlóan nyilatkozott Töröcskei István is. A jelen lévő vádlottak sem ismerték el felelősségüket.

Az április 28-i előkészítő ülésen távmeghallgatott három vádlott sem ismerte el bűnösségét, és nem kívánt vallomást tenni.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában