Leginkább magukra veszélyesek

2021.02.20. 07:00

Miért magas a kerékpáros balesetek aránya Zalában?

Bár megyénkben a kerékpáros balesetek száma évről évre csökken, de így is kiemelkedően magas az arányuk.

Arany Gábor

Fotó: Shutterstock

Ez azokból az adatokból látható, amelyeket érdeklődésünkre a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya állított össze.

Öt évre visszatekintve az látható, hogy az összes személyi sérüléssel járó közlekedési baleset ötödében-negyedében volt érintett kerékpáros. Ráadásul gyakran okozóként; ez volt megállapítható tavaly, amikor a 384 baleset 14,6 százalékáért (56 eset) feleltek, de a megelőző évek sem mutatnak sokkal jobb helyzetet, mert például 2017-ben az 512 balesetből 80-at okoztak kerékpárosok, és további 53-ban szerepeltek. Összességében elmondható, hogy a kerékpárosokat érintő balesetek többsége saját hibájukból következett be.

Az okok alig térnek el a gépjárművezetők által elkövetett hibáktól: az öt év alatt bekövetkezett, kerékpárosok által okozott, személyi sérüléssel járó 298 balesetből 182 alkalommal volt megállapítható a sebesség helytelen megválasztása, amikor a kerékpáros nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedett, és elesett. Ezt az elsőbbség meg nem adása követte 33 balesettel, ebből 20 alkalommal

nem vették figyelembe a jelzőtáblát, illetve figyelmetlenül kapcsolódtak (volna) be a forgalomba.

Fotó: Shutterstock

Kedvezőnek tekinthető, hogy a kerékpárosok által elszenvedett, vagy okozott baleseteknél is csökkenő számban játszott szerepet az ittasság, a 2016-beli 21 esettel szemben tavaly ez a szám 8 volt.

A megyében működő négy városi rendőrkapitányság illetékességi területét vizsgálva a legmagasabb kerékpáros-baleseti számot Nagykanizsánál találjuk. Az elmúlt öt évben a városban 46, míg a környező településeken 44 baleset következett be, kiemelendő külön Letenye, ahol 5 kerékpáros balesetnél kellett helyszínelni. Ugyanezen időszak alatt a megyeszékhelyen 50, míg a környező településeken 36 baleset következett be. Keszthely térsége 48 balesettel került a statisztikába, míg a városban 20 baleset történt, további 7 Zalaszentgróton és 4 Hévízen. Lentiben és környékén 38 alkalommal sérült meg biciklis balesetben, ebből 12 esetben a városban.

A balesetek közel 83 százaléka lakott területen következett be, mégpedig 9–90 éves biciklisek részvételével. Az általuk okozott balesetek 44,3 százaléka a három nyári hónapra jutott.

Az öt év alatt a kerékpárosok által okozott 298 baleset közül 9 bizonyult végzetesnek – ebből 3 lakott területen kívül következett be –, míg a súlyos és a könnyű sérülések aránya közel azonos: 47,3, illetve 49,6 százalék.

Ha napszakokra is tekintünk, akkor az látható, hogy délelőtt 10–11 óra, illetve délután 14–19 óra közötti időszakban jelentenek komoly veszélyt a biciklisek másokra, de leginkább saját épségükre.

Az egyes helyszíneket vizsgálva egyértelműen kritikus útszakasz nem emelhető ki, ez alól talán csak a zalaegerszegi Platán sor kivétel. A megyeszékhelyen bekövetkezett félszáz kerékpáros balesetből 7 itt történt, további 5 pedig a Göcseji és 3 a Landorhegyi úton.

Nagykanizsán a Király, a Rozgonyi és a Sugár út volt több kerékpáros baleset helyszíne. A Lentiben bekövetkezett 12 balesetből 3 a Kossuth utcában történt. Ezeken kívül még Balatongyörök és Gyenesdiás említhető, mindkét település 6-6 balesettel került be a statisztikába, Vonyarcvashegy a lista harmadik helyezettje 5 balesettel.

A baleseti adatokból, illetve a rendőrségi eljárások tapasztalataiból megállapítható, hogy a kerékpárosok többsége a biztonságos közlekedéshez szükséges KRESZ-előírásokat ismeri, hiszen döntő többségük más, engedélyhez kötött járművet is vezet. Ugyanakkor a kerékpáros közlekedése során a szabályokat szabadabban értelmezi, és ezért kevésbé tartja be. Az is megállapítható, hogy a balesetek döntő többsége nem a szabályismeret hiányára, hanem a gyakorlatlanságra, a rutin hiányára, a rossz helyzetfelismerésre, a képességek túlértékelésére vezethető vissza. Emiatt lépik túl a biztonságos sebességet, kevésbé figyelnek a közlekedés többi résztvevőjére, az útviszonyokra.

Kapcsolódó tartalom

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/baleset-nagykanizsan-a-kerekparos-huzta-a-rovidebbet-korhazba-szallitottak-4956565/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!