jogerős lett az elsőfokú ítélet

2021.01.14. 20:01

Emberöléssel vádolták a férfit, visszavonta az ügyészség a fellebezést

Visszavonta a fellebbezést az ügyészség annak a férfinak az ügyében, akit a Zalaegerszegi Törvényszék bizonyítottság hiánya miatt felmentett azon vád alól, miszerint 2007-ben betört az édesanyja szomszédjában élő 81 éves férfihez és megölte.

Zalaegerszegi Törvényszék

Fotó: Shutterstock

Az ügyben az ügyészség nyereségvágyból és különös kegyetlenségből elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. A bíróság szerint azonban minden kétséget kizáróan nem volt megállapítható, hogy a megvádolt férfi követte el a bűncselekményt, így – bizonyítottság hiányában – 2020. szeptember 17. napján felmentő ítéletet hozott, amelyet a vádlott és a védője elfogadott, azonban a Zala Megyei Főügyészség fellebbezést nyújtott be. Ennek folytán az ügy másodfokra került, ahol a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség 2020 decemberében visszavonta a fellebbezést, így az elsőfokú ítélet jogerős lett – tudatták közleményükben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában