Tűzvédelmi kisokos

2020.12.24. 07:00

Kerüld el a karácsonyi tragédiát!

Vigyázzunk egymásra! – a jelmondat, mely a járványhelyzet kapcsán hűen tükrözi a 2020-as évet. Nincs ez másként a karácsonyi időszakban sem. Ilyenkor még inkább dominálnak a tűzvédelmi szempontok.

Ujvári Klaudia

Veszély esetén hívjuk a 112-es segélyhívószámot és kérjük a tűzoltóság segítségét!

Fotó: Shutterstock

Kell az odafigyelés!

A fűtési szezonnal összefüggésben a közelmúltban több riasztás is érkezett a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére. Mint arról beszámoltunk, Bagodban emberéletet követelt a lakástűz, egy embert pedig szén-monoxid mérgezés miatt kórházba kellett szállítani Zalaegerszegen.

Elengedhetetlen tehát a fokozott figyelem. Érdeklődésünkre Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője tájékoztatott.

- Legyen minden nyitott égésterű gázkészüléket alkalmazó ingatlan elmaradhatatlan kelléke a szén-monoxid-érzékelő! A hangos akusztikus jellel és fényjelzéssel a készülék nagyon hamar figyelmeztetni tudja az ott lakókat a veszélyre – hangsúlyozta Kósi Zsolt.

Tudni kell, hogy a szén-monoxid a tökéletlen égés mellékterméke. Már nagyon kis mennyiségben is mérgező, a lakás légterébe a kéményen, vagy a tüzelőberendezésen keresztül kerülhet. A nem megfelelően működő kéményből az égéstermék visszaáramlik a lakásba, míg a nem kellően tömör kályhákból, kandallókból, füstcsövekből, az elszennyeződött fürdőszobai átfolyós vízmelegítőkből akár közvetlenül juthat a lakótérbe. A nyílt égésterű és kéménybe nem kötött, valamint a nyílt égésterű és kéménybe kötött gázkészülékek működésük során a helyiség levegőjét használják.

Veszély esetén hívjuk a 112-es segélyhívószámot és kérjük a tűzoltóság segítségét!
Fotó: Shutterstock

- Érdemes odafigyelni arra, hogy a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők számára biztosítani kell a levegő-utánpótlást! Nem elég kinyitni az ajtót vagy az ablakot, egy résszellőzőt kell beszereltetni az ablakba, ajtókba. A szellőzőnyílásokat tilos letakarni, vagy átépítésnél megszüntetni – nyomatékosított, majd kitért arra, hogy rendszeresen felül kell vizsgáltatni szakemberrel a gázkészülékeket, kályhákat, kazánokat és a kéményeket. – Rendkívül fontos, hogy megfelelő szénmonoxid-érzékelők használatával már korán tudomást szerezhetünk a mérgező gáz jelenlétéről. A katasztrófavédelem honlapján elérhető a bevizsgált, jó minőségű érzékelők listája, valamint azoké, amelyeket semmiképp sem szabad használni.

A legtöbben füstmérgezést szenvedtek

Magyarországon idén eddig közel százan vesztették életüket lakástűzben. Ezért sem lehet eléggé kihangsúlyozni, mekkora jelentőséggel bírnak a füstérzékelő készülékek. A kimutatások szerint a legtöbben nem a lángok okozta hő miatt haltak meg, hanem füstmérgezést szenvedtek.

Ezek a veszélyek leselkedhetnek ránk

A koronavírus-járvány okán, illetve az ünnepek alatt lényegesen több időt töltünk lakóhelyünkön. A szóvivő elmondta, mire kell odafigyelni ahhoz, hogy ne történjen végzetes tragédia.

  • Az otthoni dohányzás, az elektromos berendezések miatt túlterhelt hálózat és a főzés is okozhat baj!
  • Ügyelni kell a tüzelő- és fűtőberendezések helyes begyújtására, valamint a tűz körültekintő táplálására!
  • Ne halmozzunk fel éghető anyagot az ilyen készülékek mellett és soha ne takarjuk le őket!
  • Lényeges, hogy a gyermekek elől zárjuk el, vagy helyezzük megfelelő magasságba azokat az eszközöket (gyufa, öngyújtó), amik tűzgyújtásra alkalmasak!
  • Nem kötelező, de javasolt minden háztartásban egy tűzoltó készülék elhelyezése.
  • A legtöbb tüzet a gyertyák és mécsesek okozzák. A kiszáradt adventi koszorú könnyedén lángra kap, ezért a gyertyát ne a terítőre, hanem mindig egy tűzálló alátétre helyezze, és az égő gyertyákat soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni!
  • Fontos, hogy kiszáradt karácsonyfára soha ne tegyünk gyertyát vagy csillagszórót, mert az könnyen meggyulladhat! Ügyeljünk emellett arra, hogy a karácsonyfát érdemes úgy elhelyezni, hogy legalább másfél méterre legyen a fűtőtesttől, kandallótól!
  • Nagy odafigyeléssel kezeljük a különböző fényfüzéreket is! A rossz minőségű fényfüzér nemcsak az áramütés, hanem a tűz kialakulásának lehetőségét is magában hordozza. Ha a korábbi években megvásárolt díszt vesszük elő, használat előtt mindig ellenőrizni kell annak sértetlenségét. Ha a vezeték vagy a hosszabbító megtört, eldeformálódott, megolvadt, nem szabad többet használni. Éjszakára, vagy a távollétünk idejére mindig ki kell húzni a konnektorból!
  • Veszély esetén azonnal hívjuk a 112-es segélyhívót és kérjük a tűzoltók segítségét!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában